Egyetemistákkal dolgozik a Canon
Elsőre furcsának tűnhet, hogy egy több tízezer kutatót foglalkoztató vállalat miért dolgozik együtt diákokkal, ám mégis megteszi, és nem is akármiért: hogy valami olyat alkossanak, ami megrengeti a világot. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.
Csak a legtehetségesebb hallgatók kerültek bele a kalapba, vagyis DEMOLA projektbe – a BME és a BGF diákjai. Az talán sokkal érthetőbb számunkra, az egyetemek számára miért fontos ez a nem mindennapi együttműködés. Vajta László, a BME Villamosmérnöki Informatikai Kar dékánja elmondta, hogy egyre fokozottabb igény mutatkozik a megszerzett ismeretek gyakorlati átültetésére, és szerinte a „fiatalok mozgatják a világot”. Az új DEMOLA projekt pontosan erre teremt jó lehetőséget, hiszen nyílt innovációs platformként egyszerre ötvözi a technológiát és a tudástranszfert.
A sajtótájékoztató stílszerűen abban az innovációs laborban volt, amely helyet ad a DEMOLA programnak. Az átalakított csarnok a mindenkori technológiai igényekhez igazodik. Itt kezdődik meg a világra nyitott, friss agyak bevonása.
A kérdés mindennek ellenére még mindig ott lapul: vajon miért a diákok? Kroó Győző, a Canon Hungária Kft. vezérigazgatója bővebben beszélt arról, hogy ez a projekt a Canon Hungária kezdeményezése, és kiemelte, hogy köztudottan Nagyon sok olyan ötlet, amely megváltoztatta a világot, garázskörnyezetben születtek: olyan helyről, mint ez is. (Lásd. Facebook, Instagram és társai).
Kroó Győző szerint a Canon fontosnak tartja, hogy olyan fejlesztési projekteket hozzon létre Magyarországon, amelyben lehetőséget biztosít magyar fiatalok szakmai tudásának felfedezésére és kiaknázására.
Ekler Péter, a BMEVIK karának adjunktusa kiemelte, hogy az egyetem számára fontos, hogy az új technológiák, megoldások hamar beépüljenek az oktatásba. Nagyvonalakban ismertette azokat a projekteket, amelyek végül bennmaradtak a legjobbak között (40-ből 4-et választottak ki).
Nagyon fontos, hogy a munka csapatokban zajlott, és a projektek tervezése során végig együttműködtek a Canonnal. A projekteket nagyvonalakban fel is vázolták, melyek közül az egyik a „Mobil nyomtató vezérlő”, amely automatikus készülékfelderítéssel rendelkezik, és lehetővé teszi, hogy azonnal nyomtassuk mobil készülékről. Más felhasználók számára is elérhetők a korábban feltöltött dokumentumok. Ehhez tartozik az azonnali értesítés/riasztás küldés is Canon készülékekről, amely gyors hibajelzéssel rendelkezik, és értesít a nyomtató eseményekről.
Mobil nyomtató vezérlő
Most indult az őszi szemeszter az egyetemeken, amely új projektek előtt nyithat utat, akár más szakterületekről is.
Kapcsolódó cikkek
- A magyar klaszter Kínáig menetel
- MNV-NISZ együttműködés
- A városra figyel a világ
- Nagysebességű rendszámtábla-felismerő rendszert fejleszt a Xerox
- TEDxCity2.0 – innovatív megoldások a jövő városáért
- Magyarország jó úton jár a megújuló energiaforrások hasznosításában
- Nextent – elkészült a vulgaritást érzékelő motor
- Hazánkban is teljes körűvé vált a Canon CPS szerviz
- Innovációs szövetség: egyetértés a technológiai start-up pályázatról
- Stratégiai megállapodást kötött a HP a kormánnyal
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.