Smartmobil 2014: hazai startupok a világsiker küszöbén
Nemzetközileg is kezdenek üzleti sikereket elérni az új magyar startupok, melyek közül több a tavalyi Smartmobil (SM) konferencián kapott lendületet. A Prezi, a Ustream, a LogMeIn és az NNG példáját követve újabb hazai fejlesztések indultak el a világsiker útján. A SOPRESO csapata bizonyítja, hogy prezentációs app fejlesztésben tudunk újat mutatni a világnak, míg a StatzUp virtuális focival, a Response és a Turtle Games pedig a nagysikerű Guitar Hero mobilos változatával, a SongArckal tör globális sikerekre.
Új üstökösök tűntek fel a magyar digitális szektor egén, melyek a már jelentős sikereket elért hazai tech vállalatokat követve a nemzetközi piacok meghódításán dolgoznak. A tavalyi SM konferencia startup versenyein feltűnt fejlesztők közül több is rácáfol arra a gyakori kritikára, hogy bár a magyar garázscégek ötletei jók, a piaci sikerhez szükséges üzleti készségek hiányoznak. A hazai mobiltechnológiai és digitális piac egyik legjelentősebb szakmai rendezvénye, az SM 2014 konferencia idén is nagy hangsúlyt fektet a startupokra. A világ legdinamikusabb tech központjaiból érkeznek szakemberek, hogy átadják tapasztalataikat a hazai szakma szereplőinek.
Újabb magyar prezi forradalom a láthatáron
A tavalyi SM startup versenyen döntős SOPRESO csapata által kifejlesztett prezentációs webalkalmazás teljesen új dimenziókat nyit meg az élő előadások interaktivitásában. A Twitter ihlette app lényege, hogy a közönség tagjai okoseszközeiken követhetik és kommentelhetik a slide-okat, illetve kérdéseket tehetnek fel az előadónak.
A résztvevők megoszthatják egymással és az előadóval virtuális névjegyüket, így a kapcsolatépítés is hatékonyabbá válik. Az előadás alatt elindult párbeszéd később is folytatódhat, egybentartva a prezentációnak köszönhetően kialakult mikroközösséget. Az április 3-án megrendezendő SM 2014 résztvevői a konferencia előadásai során élesben, maguk is kipróbálhatják a tavaly óta immár piacképes termékké érett szolgáltatást.
Közel egymillióan használják a mobilos zenei játékot
A Response és a Turtle Games közös fejlesztését méltán nevezhetjük a mobilos Guitar Heronak. A kifejezetten nemzetközi piacokra készült alkalmazás a tavalyi SM keretében megrendezett Microsoft Imagine Cup fejlesztői verseny döntőjében vett részt. A zenei app már most óriási siker: közel egymillióan töltötték le, amivel egycsapásra a legjobb Windows Phone-os játékká avanzsált. A SongArc az USA-ban a legjobban értékelt játékok között az 5. helyet érte el, a letöltések számát tekintve pedig bekerült a TOP 10-be.
Virtuális fociban már lenyomjuk a világot
A StatzUp egy mindössze kétéves sikertörténet. A startup még csak négy embert foglalkoztatott tavaly, amikor elindultak az SM versenyén – mára azonban 11 főre bővült a csapat. A fejlesztés alapja egy professzionális nemzetközi adatbázis, amelyet edzők is használnak. Ebből készült egy mobil alkalmazás, majd elindult egy interaktív online játék fejlesztése NB1-es játékosokkal.
A tavalyi SM konferencia alatt kezdődött az egyeztetés a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, aminek eredményeképp az alkalmazás az MLSZ hivatalos játéka lett, és most már külföldön is tervezik értékesíteni. Az első nagyobb nemzetközi projekt a nyári foci-vb lesz. A cég már kockázati tőkebefektetést is kapott, és a játékot jelenleg 3 ügynökség segítségével összesen 18 országban árulják világcégeknek white label szolgáltatásként. A tervek szerint ősszel megjelennek a Facebook-on, mobilfelületeken és Xbox-on is.
Budapesten a Waze és a Spotify
Az idén ötödik alkalommal, a Magyar Telekom főtámogatásával megrendezésre kerülő SM 2014 konferencia számos külföldi nagyágyút hoz el Budapestre. Eljön többek között a Waze alelnöke Fej Shmuelevitz, de itt lesz a Spotify fejlesztési igazgatója, Kevin Goldsmith is. A rendezvényen előad továbbá a Wolfgang Hisserich, a Deutsche Telekom alelnöke. A résztvevők első kézből kaphatnak információkat az utóbbi idők legnagyobb magyar felvásárlási sztorijáról, az IND Group vezérigazgatójától, Vinnai Balázstól.
Tavalyhoz hasonlóan idén is lesz startup verseny: az SM 2014 ismét otthont ad a tizedik jubileumát ünneplő Microsoft Imagine Cup döntőjének, továbbá az SM 2014 konferencián debütálhatnak az április 2-án megrendezésre kerülő Startup Tavasz versenysorozat nyertes csapatai is. A hazai mobil és digitális szakma csúcsrendezvénye iránt óriási az érdeklődés, már közel hétszáz látogató jelezte részvételi igényét.
Kiemelt hír
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Kapcsolódó cikkek
- Smartmobil 2013: Dobd el a kulcscsomód, használd a mobilod!
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- Smartmobil 2014 konferencia Magyarország innovációs potenciáljáról
- Marketing eszközök arzenálja
- Élőben közvetítik a Lean Startup Conference-t
- Digital Hack - Trendek és tanulságok
- Jövő héten lesz a 18. Média Hungary
- Rekordszámú jelentkező a BB startup versenyére
- Üzletépítés videotechnológiával
- Híres ex-eBay vezető a Startup Undergroundon
Támogatott rovatok
Biztonságtechnika
Már a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt: hogyan kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk?
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált. Aztán az állítólagos “emberrabló” szól bele a telefonba, és váltságdíjat követel, ellenkező esetben soha többé nem láthatjuk a fiunkat vagy a lányunkat. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a csalók a jövőben egyre gyakoribbá váló telefonos átverések során a mesterséges intelligenciára támaszkodva súlyos érzelmi és anyagi károkat okozhatnak az áldozatoknak.
IT
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Digicam
Nikon: tükör nélküli videókészítő szett
A Nikon ma bemutatja a videó- és tartalomkészítők számára egyaránt megfelelő első tükör nélküli videókészítő szettjét – a Nikon Z 6 Essential Movie szettet. A készlet biztosítja az igazán lényeges összetevőket a gyors videófelvételhez, és az alapvető eszközöket a kiváló minőségű videók készítéséhez.
Infogazdaság
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Pályázatok
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Cikkgyűjtő
Legfrissebb híreink
Utazási konferencia az Angyalok városában
A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
legfrissebb cikkei
Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé
Nem elérhetetlen úti cél a Maldív-szigetek
Mitől szarik be a kreativitás?
legfrissebb programok
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.