Nemzetközivé nőtte ki magát a Hackathon-in-a-Box
A hétvégi, idei harmadik Hackathon-in-a-Box versenye igazi nemzetközi szintűvé nőtte ki magát. Horvát, szlovén és magyar egyetemisták vágtak neki pénteken a két napos versenynek. 70 diák dolgozott azon a tizenhárom startup projekten, amelyet a helyszínen született 31 ötlet közül választottak ki a résztvevők.
A Hackathon-in-the-Box egyetemi ötletverseny első vidéki rendezvényét Nagykanizsán, a Pannon Egyetemen rendezték meg, ahova a házigazdák, kihasználva a határon átnyúló egyetemi kapcsolatokat, meghívták a horvát és szlovén egyetemek hallgatóit is. A verseny nemzetközi alapokon felépített forgatókönyve kiválóan segítette a közös munkát, olyan mentorok segítségével, mint David Trayford a Singularity University prezentációs trénere.
Birkner Zoltán a Pannon Egyetem Kampusz igazgatója szerint az egyetem legfontosabb feladata a diákok lehetőségeinek kiterjesztése, ezt pedig nem korlátozhatja az, hogy az intézmény vidéken van. A startup kultúra fejlődése lehetőséget ad arra, hogy a szomszédos országok egyetemistái közös, akár a határokon átnyúló ötleteket valósítsanak meg.
A verseny főszervezője Turcsán Tamás Péter évek óta a hazai startup világ szervezője, szakértője úgy fogalmazott, hogy a hazai startup ökoszisztéma a nemzetközi kapcsolatait, rendezvényeit mielőbb fel kell építeni, ehhez pedig az egyetemekről kiinduló utánpótlás építésnek is nemzetközi távlatokban kell gondolkozni. A legnagyobb hazai rendezvények már elindultak ebbe az irányba, a Hackathon-in-a-Box ehhez igyekszik valamennyit hozzáadni.
A nagykanizsai verseny győztese a Tomislav Simpovic vezette, horvát Connectigo lett, amely egy közösségi hírmegosztó szolgáltatás megvalósítását tervezi, a második helyre a kanizsai Make your Event mobil app fejlesztő csapata futott be, míg a harmadik helyet a pécsi Business Goodwill Passport üzleti közösségi oldal tervezői szerezték meg.
A Hackathon-in-a-Box-széria következő versenyét Pécsett rendezik április 25-26-án, s a tervek szerint május közepén még egy budapesti egyetemi versenyre is sor kerül. A versenysorozat legjobbjai az első Demo Day keretében, május végén a Nemzeti Innovációs Hivatal által támogatott Startup Tavasz rendezvényén, a Magyar Innovációs TechShow-n mérik össze a tudásukat hazai és nemzetközi befektetők előtt. Nyáron pedig a Sziget Fesztiválon saját sátorral jelennek meg az első Európai Startup Randevú rendezvény keretében.
A Hackathon-in-a-Box sorozat – egy nonprofit jelleggel működő rendezvény - támogatói között nem csak az olyan innovatív vállalatok találhatók, mint az Ericsson, vagy a Ustream, hanem a startupok jövőjét fontosnak tartó OTP Hungaro-Projekt, Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., Kaerous Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. és Venturio Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., illetve az olyan sikeres startupok, mint a Statzup és a Sopreso vezetői is segítik a megvalósulását. A verseny fővédnöke Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán az NGM gazdaságstratégiai államtitkára.
Kapcsolódó cikkek
- Plüssmackóba épített szenzor győzött a női startup versenyen
- Az Ericsson is beszáll a startup utánpótlásba
- Meghosszabbították a startup verseny jelentkezési határidejét
- BeeSmarter: a Blackbone sikerével zárult a verseny
- Hackathon-in-a-Box: kreatív ötletgyár a startup utánpótlásért
- Véget ért a Bakonyi Bitfaragó Bajnokság
- A Panasonic kihirdette a világversenyek győzteseit
- Programozó verseny középiskolásoknak a Pannon Egyetemen
- Magyar startupokat oktat a Microsoft
- Magyarország legjobb programozója kerestetik
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).