Egyre népszerűbb a foodpanda mobilalkalmazása
A foodpanda mobilapplikációjának népszerűsége folyamatosan nő. Az iOS és Android rendszerek mellett már a Windows Phone felhasználók számára is elérhető az alkalmazás.
A foodpanda mobilalkalmazása 2013 novemberében indult el Magyarországon, 2014 tavasza óta pedig már globális applikációként működik, így a mobilunk segítségével már 45 foodpanda országban házhoz rendelhetjük kedvenc ételeinket.
Az applikáció elérhető iOS és Android alapú készülékeken, valamint most már Windows Phone-on keresztül is. A Microsoft is fontosnak tartotta, hogy elérhetővé tegye a foodpanda alkalmazását felhasználói számára, így saját maga finanszírozta az applikáció Windows Phone-ra való fejlesztésének teljes költségét. A hírt 2014 februárjában, a World Mobile Congressen jelentették be Barcelonában.
A foodpanda mobilapplikáció népszerűségét jól mutatja, hogy a top 100 Android alkalmazás között szerepel, még az iOS applikációkat tekintve a Food&Drink kategóriában első helyen áll, összesítésben pedig az előkelő 10. helyet mondhatja magáénak.
Arany László, a foodpanda magyarországi ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy „az applikációnk sikere töretlen, hiszen a rendelések harmada már most is mobil eszközökről történik, és ez az arány folyamatosan növekszik. Nemcsak egyre látványosabbak a mobil applikációs eredményeink, hanem a jövőt is ebben látjuk, és továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a mobil applikáció fejlesztésre”.
További jó hír a foodpanda számára, hogy a Google budapesti keresési forgalomban sikerült átvennie a vezetés a Netpincértől.
Kapcsolódó cikkek
- Legfrissebb BKK járatinfók mobilon
- D-Link Wi-Fi Smart Plug: elektromos eszközeink távoli kezelésére
- Megjelent az első hazai védőoltásokat naplózó alkalmazás
- Futótárs: a világ első magyar nyelvű futóalkalmazása a Telekomtól
- Áprilisban mobilokra is jön a The Amazing Spider-Man 2
- Már Gingerbreadre is elérhető a BBM
- Magyarul is elérhető a Duolingo
- Amerikában az Apple uralja az okostelefon piacot
- Érkezik a GTA San Andreas mobilváltozata
- Újabb nyelvekkel bővült a Vine támogatottsága
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.