Japán háborús bűnösök vallomásai kerülnek az internetre Kínában
Japán háborús bűnösök vallomásait kezdték nyilvánosságra hozni csütörtökön Kínában, olyanokét, akiket a második világháború után állítottak katonai bíróság elé és ítéltek el – adta hírül az állami archívumok központi hivatala.
A negyvenöt japán katona kézzel írt vallomása és ezek kínai, illetve angol nyelvű fordításai a hivatal weboldalán lesznek olvashatók - jelentette be Li Minghua, az intézmény helyettes vezetője. Mint mondta, e dokumentumok, amelyekből naponta egyet tesznek fel a világhálóra, vitathatatlan bizonyítékai Japán erőszakos terjeszkedésének, a megszállók által a kínaiak ellen elkövetett szörnyű bűncselekményeknek.
Az iratok azoknak a pereknek a dokumentációjából származnak, amelyek során bizonyítást nyert, hogy a 45 katona többek közt gyilkosságokban, mérges gázok használatában, nők megerőszakolásában volt bűnös - hangzott el. Az elsőként publikáltak Keiku Szuzuki főparancsnoktól származnak, aki 5470 civil haláláért, százak megerőszakolásáért és vízforrások kolerabaktériummal történő szándékos szennyezéséért volt felelős.
„A japán miniszterelnök, Abe Sindzó hivatalba kerülése óta semmibe veszi a történelmi igazságot, az emberi lelkiismeretet, a feketét nyíltan fehérnek állítja be, félrevezeti a közvéleményt, tisztára mossa japán gyarmati múltját, az erőszakot” - fogalmazott Li újságírók előtt. Hozzátette, hogy Sindzó mindezzel kétségbe vonja a második világháború végeredményét, megkérdőjelezi a háború utáni nemzetközi rendet.
Az állami intézmény magyarázata szerint a második kínai-japán háború kezdetét jelentő 1937. július 7-i (Lugou-hídi) incidens közelgő évfordulója előtt azzal a céllal publikálják a dokumentumokat, hogy emlékeztessenek a történelemre, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. Kínai és Dél-Korea nem hagyta szó nélkül, hogy Abe Sindzó és kormányának tagjai felkeresték a második világháború japán főbűnöseinek is emléket állító Jaszukuni szentélyt.
Peking válaszul, érezhetően egyfajta bizonyításkényszerből nemzetközi hatású "ismeretterjesztő" hadjáratba kezdett, amit a nem kínai média gyakran "Japán-ellenes propagandaként" értelmez. Ennek része az is, hogy Kína nemrégiben kezdeményezte olyan dokumentumoknak a felvételét az ENSZ UNESCO szervezetének Világemlékezet Listájára, amelyek a 2. világháborúban szexrabszolgaságra ítélt nőkkel kapcsolatosak. Egyes történészek 200 ezerre teszik az 1932 és 1945 között a japán hadsereg bordélyaiba kényszerített nők számát.
Kínában az elmúlt napokban különös gyanakvással figyelték és intenzíven kommentálták azt a friss tokiói döntést, miszerint a szigetország pacifista alkotmányának újraértelmezésével engedélyezi haderejének bevetését akár más országok védelmében is. Peking szerint a térség országainak és a nemzetközi közösségnek éberen kell figyelnie a fejleményeket.
Kapcsolódó cikkek
- Több mint 26 millió Xiaomi mobil talált gazdára 2014-ben
- Számítógép irányítású mini-tengeralattjárót tesztel Kína
- Weboldal a gyermekek biztonságos internethasználatáért
- Több százmillió forintért kelt el a világ legkönnyebb anyagának egy darabja
- Interneten árulják a torkon ragadott Nigella Lawsont ábrázoló képeket
- Kínában harcot hirdettek az online terrorizmus ellen
- Kegyetlen módszerekkel szoktatják le a fiatalokat az internetfüggőségről Kínában
- Haldoklik az SMS Kínában
- Zuhanó repülőnek nézték a Google hőlégballonját
- Irak blokkolja a közösségi oldalakat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.