Jövőbe tekint az Országos Marketing Konferencia

forrás: Prím Online, 2014. október 22. 09:05

Szűk három hét múlva, november 6-án immár 25. alkalommal nyitják meg a legrangosabb hazai marketing szakmai rendezvényt, az Országos Marketing Konferenciát. Az esemény jelentőségét növeli, hogya  Marketing Intézet és a Piac és Profit a jubileumi rendezvényhez szakmai támogatóként csatlakozott. Dekorációs partner pedig a Reklámeszköz.hu lesz.

Országos Marketing Konferencia szakmai tanácskozásra a becslések szerint közel 300 marketinges szakembert, tanácsadót várnak a fővárosi Park Inn Hotelbe, de a vendégek között lesz a tervek szerint számos magyar cégvezető is. Nem véletlen ez a nagyfokú érdeklődés, hiszen először itt ismertetik a Magyar Marketing Szövetség legfrissebb kutatási eredményeit.

 

A neves előadókat felvonultató rendezvény ezúttal rendhagyó módon kívánja bemutatni a 2015-ben várható marketing trendeket. Ugyanis az előadások tematikája a marketing tervezés köré építi fel a konferencia tartalmi mondanivalóját és olyan újdonságokról számol be, amelyekhez a hallgatóság eddig más forrásból nem juthatott hozzá.
 

Az idei év újdonsága, hogy a Reklámeszköz.hu csapata nem csak a konferencia hallgatói között vesz részt ügyvezetője révén, hanem egyedi display megoldásaival a rendezvény helyszínén mindenhol megtalálható lesz! 2014-ben ugyanis a Magyar Marketing Szövetség a Reklámeszközt k rte fel a dekorációs partnerének. „Megtisztelő volt a megbízás számunkra, hogy a jubileumi marketing konferencia vizuális világát mi formálhatjuk meg" – jelentette ki Molnár Bálint, a cég ügyvezetője, aki elmondta: kollégái az elmúlt hetekben azon dolgoztak, hogy a dekoráció visszaigazolja a marketinges konferencia rangját.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36