Feldarabolná a Google-t az EP
Az Európai Parlament elfogadta csütörtök délután azt a határozatot, amely a digitális egységes piac megvalósítását sürgeti, s ennek keretében szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság fontolja meg a keresőszolgáltatások más kereskedelmi tevékenységtől való szétválasztását.
Az Európai Parlament határozata nem kötelező érvényű, vagyis a bizottság szabadon dönthet, hogy megfontolja-e a "darabolós" javaslatot, ahogyan arról is, hogy az esetleges megfontolás után figyelmen kívül hagyja. A szavazás ugyanakkor annak jele, hogy az európai politikusok egyre rosszabb szemmel nézik, hogy a Google mekkora piaci súlyra tett szert az Atlanti-óceán innenső partján.
Az új bizottság alakulása körüli brüsszeli pletykák között olyan is lábra kapott, hogy Berlin éppen azért lobbizik, hogy jelöltje, Günther Oettinger a digitális területet kapja, s így hatással lehessen a Google-t érintő döntésekre, szabályozásra. A bizottság illetékes tagjai ugyanakkor a szavazást megelőzően óvatosságra intettek. Oettinger egy interjúban arról beszélt, hogy nem lesz feldarabolás vagy kisajátítás. Margrethe Vestager versenyjogi biztos pedig összetett folyamatnak nevezte a Google ellen folyó vizsgálatot, amelyhez időre van szükség.
Brüsszel évek óta vizsgálja a Google-t, mert úgy ítéli meg, hogy visszaél piaci túlsúlyával, s kiszorítja versenytársait azáltal, hogy a keresési találatok között saját szolgáltatásait javasolja elsőként.
A szavazást kezdeményező EP-képviselők szerint, ha a vizsgálat nem hoz kielégítő eredményt és a versenyellenes magatartás fennmarad, akkor valóban neki kell látni a domináns keresőszolgáltatások szabályozásának. Az Európai Parlamentnek ugyanakkor nincs önálló jogalkotási joga, nem is kezdeményezheti uniós jogszabály megalkotását. Erre az uniós intézmények közül a szerződés értelmében egyedül az Európai Bizottságnak van lehetősége.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre hízik a Google bevétele
- Egyre hízik a Google bevétele
- Újabb engedményt tett a Google az Európai Bizottságnak
- Újabb engedményt tett a Google az Európai Bizottságnak
- Csökken az Apple részesedése a táblagéppiacon az idén
- Csökken az Apple részesedése a táblagéppiacon az idén
- A Google algoritmusokkal vadászik a nőkre
- A Google algoritmusokkal vadászik a nőkre
- A Google felvásárolta a Motorolát
- A Google felvásárolta a Motorolát
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.