Twitterrel azonosíthatók az egészségi kockázatok
Segíthet azonosítani a szívbetegség szempontjából kockázatos helyzetben lévő közösségeket és azok pszichológiai jólétéről is sokat elárulhat a Twitter - derült ki ausztrál és amerikai kutatók tanulmányából.
A Melbourne-i Egyetem és az amerikai Pennsylvaniai Egyetem kutatóinak eredményei szerint az olyan negatív érzelmű szavak, mint a "gyűlöl" és az "unott" ismétlődő előfordulása egy közösség tagjainak Twitter-bejegyzéseiben, összefüggött a szívbetegségek magasabb arányával az adott közösségben, még az olyan tényezők figyelembevétele után is, mint a jövedelem és az iskolai végzettség.
A Psychological Science című folyóirat jövő havi számában megjelenő tanulmány készítői az Egyesült Államok 1300 megyéjéből - ez az ország népességének 88 százalékát lefedi - származó, véletlenszerűen kiválasztott bejegyzéseket vizsgáltak meg. Az eredmények szerint az olyan pozitív töltetű kifejezések, mint a "csodálatos" és a "barátok", ugyanakkor a szívbetegségek alacsonyabb kockázatával voltak összefüggésben.
A gyűlölködés és a krónikus stressz a szívbetegség ismert rizikófaktorai közé tartoznak. A szakemberek szerint azzal, hogy a Twittert használják a legkockázatosabb helyzetben lévő közösségek azonosítására, jelentősen csökkenthetik a nagyobb volumenű kiértékelések jelenlegi költségeit.
A kutatóknak a Twitter nyelvezetét elemző rendszere sokkal jobban működött annál a modellnél, amely tíz gyakori tényezőt, köztük a dohányzás és az elhízottság arányát figyelembe véve mérte fel, hogy egy adott közösség esetében milyen magas a szívbetegségek előfordulásának kockázata.
A Melbourne-i Egyetemen dolgozó Margaret Kern, a tanulmány vezető szerzője szerint a közösségi média "új határterületet jelent a társadalomtudományi kutatás számára". Mint azt közleményében aláhúzta: "arra használni a Twittert, hogy belessünk egy közösség kollektív mentális állapotába, hasznos eszköz lehet a járványkutatásban és a közegészségügyi intézkedések hatékonyságának felmérésében is".
"Nem tudjuk megjósolni, hogy egy közösségen belül hány szívroham fog bekövetkezni egy adott időkereten belül, de a nyelvezet segíthet feltérképezni azokat a helyeket, ahol közbelépésre van szükség" - hangsúlyozta Kern.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai megoldás cukorbetegeknek
- Vírusmodellezés szuperszámítógéppel
- 3D-nyomtatóval készítik el koponyapótlását egy betört fejű kínai férfinak
- Beszédfelismerésen alapuló gyógyszerajánló rendszert fejleszt két magyar cég
- Bárhol kinyomtatható bionikus kezet fejleszt a GE mérnöke
- Átlátszó egér segíthet az emberi szervezet gyógyításában
- Új magyar bioinformatikai eszköz segít felderíteni a fehérjék működését
- Egy pillantás az agyi képalkotás jövőjébe
- Mikrohullámú sisakkal állapítják meg a szélütést
- Háromdimenziós nyomtatással állították helyre egy beteg arcát Walesben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.