Háborús konfliktust jelentene a mélytengeri kábelek megrongálása
A mélytengeri kábelek behálózzák a mélységet, összekötik a kontinenseket, óriási adatforgalmat bonyolítanak. Ezeken kommunikál szinte mindenki.
A tenger alatti kábelek már a II. világháborúban is léteztek, és kifejezett célpontjai voltak a katonai hadműveleteknek. A kábelek egyre gyarapodnak és hihetetlen mennyiségű információ továbbítására alkalmasak – mondja Keleti Artúr, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás alapítója.
Az 1930-as években készült egy amerikai dokumentumfilm, ami azt mutatja be, hogyan fektették a telefonkábeleket a tenger fenekére speciális hajók segítségével. Bármilyen meglepő, de a tengeralatti kábeleknek a műholdak világában is óriási szerepük van a világ kommunikációjában.
Egy másik dokumentumfilmből az derül ki, hogyan képesek több ezer kilométer kábelt magukkal vinni a kommunikációs cégek hajói, és hogyan helyezik üzembe az optikai kábeleket. Egész hálózat húzódik az óceánok mélyén, ezek a kapcsolatok pedig meglehetősen törékenyek. Tavaly például sikerült videóra venni egy cápát, amint az állat éppen az egyik kábelt kóstolgatja. De nemcsak az élővilág jelent veszélyt ezekre a hálózatokra.
Mivel optikai kábelek, jelerősítésre van szükségük. Az erősítők áramot is igényelnek és a tengeri élőlények azért zavarodnak össze a csövek közelében, mert a részben elektromos, részben egyéb jelek megzavarhatják az érzékszerveiket – magyarázza a Kossuth Rádió Közelről című műsorában Keleti Artúr.
A katasztrófák és a titkosszolgálatok is veszélyt jelentenek
Bár a rendszerek hibatűrőre vannak felkészítve, de egy katasztrófa tönkreteheti a kábeleket, hiába próbálják őket egyre erősebb anyagokból megcsinálni, akkor is sérülékenyek lehetnek. A katasztrófákon kívül a titkosszolgálatok is veszélyt jelentenek a kábelekre.
Az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás alapítója szerint az ember azt gondolná, hogy annyira mélyen vannak, hogy biztonságosak, de ez nem igaz. A gazdagabb titkosszolgálatok már sikeresen megpróbálkoztak a tenger alatti kábeleknek a megcsapolásával, vagyis onnan információ letöltésével és analizálásával.
Magyarországon belül is ugyanolyan optikai kábeleken kommunikálunk, mint amelyek a tenger alatt mennek. Az elv ugyanaz, szinte mindegy, hogy Győrtől Budapestig, vagy Honolulutól New Yorkig akarunk adatot küldeni – ezt már Muraközy Gergely informatikai szakértő mondja. „Több százezer kilométernyi ilyen kábel fut szerteszét a világon” – tette hozzá az informatikai szakértő.
Így javítják a mélytengeri kábeleket
Ezek a kábelek akár 8 ezer méter mélyen is lehetnek. A javításra jól kifejlesztett technikák vannak: egy hajó a problémás kábel fölé megy, felemelik és utána a hajón javítják ki a hibát – magyarázza Muraközy Gergely.
Az informatikai szakértő elmondja, hogy ezeknek a kábeleknek az élettartama körülbelül 25 év, utána cserélni kell őket. A mélytengeri kábelek körülbelül olyan vastagságúak, mint egy filctoll.
Ez történik, ha gond adódik a kábeleknél
Magyarországon is előfordult például, hogy egy optikai kábel csatlakozási pontja tönkrement és a külföldre vezető csatlakozás nem működött. Innen egy láncreakció indul be, ekkor megpróbál az internetes útválasztó másik utat keresni az adatnak, de az utak gyorsan megtelnek és gyakorlatilag dugó alakul ki, csakúgy, mint a sztrádán szokott lenni.
A kábelek kapacitása sok lehetőséget rejt magába, de egyelőre csak ezek pár százalékát használjuk ki. A jövőben azonban az egyre bővülő kommunikációt is a kábeleken keresztül fogjuk végrehajtani. Mindennapi életünk része lesz, hogy leszkennelik az arcunkat, szemünket, arról információt cserélnek, és minden adatunknak másodpercek alatt kell bejárnia a különböző kontinenseket, és ehhez hihetetlen kapacitásokra van szükség – magyarázta Keleti Artúr.
Aggódnak a katonai vezetők
Az amerikai haditengerészet azt állítja, egyre gyakrabban észlelnek orosz hajókat a tengeralatti kábelek környékén. Az elmúlt hetekben több katonai vezető is aggodalmának adott hangot a vezetékek sérülékenysége miatt.
Az amerikaiak félelme technológiailag valós lehet, de a sérülés nem valószínű, hogy bekövetkezne. Ugyanis ezen értékes kábeleket, amelyeken a világkereskedelem jelentős része folyik, s rajtuk a világ kommunikációjának jelentős része átmegy, ilyet elvágni, egy háborús konfliktus előszele lehetne – mondta Trauttman Balázs.
Forrás: Kossuth Rádió/Közelről / hirado.hu
Kapcsolódó cikkek
- PLX31-EIP-PND átjárók a ProSoft Technology-tól
- Optikai kábelhálózatát fejleszti a Telekom Romániában
- 5G rekord: másodpercenként egy terabájt vezeték nélkül
- Adatkábelt fektet le az Egyesült Államok és Japán között a Google
- Telemedicina: életmentés a Telenor segítségével
- AC750 útválasztóból és AC450 adapterből álló csomag az ASUS-tól
- Moborobo 2.1.2.706
- Új telematikai megoldásokkal nyit az autóipar felé a Huawei
- Cisco: A mobil adatforgalom 2012 és 2017 között 13-szorosára nő
- Samsung PC Studio
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.