Rekordmértékű eladásokat produkált az Extreme Digital a BlackFridayen
Az Extreme Digital november 20-ára időzítette a Black Fridayt, melyre 1,3 millió ember volt kíváncsi. Az emberek mintegy 80 ezer terméket vásároltak.
2001-es megalapítása óta még sosem kereste fel egyidejűleg annyi érdeklődő az Extreme Digital üzleteit, mint az idén november 20-ára meghirdetett Black Friday napján. Nem csak a cég üzleteiben volt tömeg, az érdeklődők reggel 7 óra előtt nem sokkal megrohamozták a www.edigital.hu oldalt is.
Az idén jelentősen megnövelt szerverkapacitással, és felhőalapú szolgáltatásokkal is megerősített honlap a fekete pénteken végig állta az érdeklődők rohamát. Ugyanakkor biztonsági okokból ezer főre kellett korlátozni az egyidejűleg vásárló felhasználók számát. Erre azert volt szükség, mert a reggeli órákban voltak olyan percek, hogy egyszerre 28 ezren próbáltak megrendelést feladni. Délutánra sikerült stabilizálni az elektronikus kosár működését, este pedig több slágertermékből is érkeztek új készletek.
Az Extreme Digital minden korábbi eladási rekordját megdöntötte, egy átlagos munkanap forgalmának sokszorosát – 50 ezer tranzakciót, ezen belül pedig összesen 80 ezer darab termék eladását – bonyolította le éjfélig. A cég összesen bruttó 498 millió forintnyi kedvezményt osztott szét az akciós áron elérhető termékek vásárlói között.
A vásárlók 40 százaléka újonnan regisztrált az Extreme Digital oldalára, az okostelefonok és táblagépek térhódítását pedig jól jelzi, hogy az érdeklődők 30 százaléka ilyen eszközről kereste fel a webáruházat.
Az összes termék közül a legtöbb a Kingston DataTraveler márkájú pendrive 8 gigabájtos, fémházas változatából fogyott a Black Friday-en, de egy sor jóval nagyobb értékű termékkategória is hatalmas eladásokat produkált.
Az akciók a Black Friday elmúltával sem érnek véget : péntektől vasárnapig (2015. november 27-től 29-ig) a cég a megszokottnál nagyobb kedvezményt tartalmazó ügyes ajánlatokkal várja az érdeklődőket, továbbra is minden termék esetében ingyenes kiszállítással. Karácsonyig pedig folyamatosan teljes termékcsoportokra kiterjedő akciókra számíthatnak az érdeklődők.
Kapcsolódó cikkek
- Black Friday 2015: A Mio is beszáll az idei kedvezményháborúba
- Red Friday: féláras szolgáltatások és ÁFA kedvezmény a Media Marktnál
- Nagy durranást ígér az eMAG a november 27-i Black Fridayre
- Különleges külső akkumulátort dob piacra a Coolpad
- Felvásárolják az Extreme Digital egy részét
- Black Fridayjel készül az Extreme Digital
- Újabb rekordokat döntött az európai és a magyar e-kereskedelem
- Obama 5 óra alatt megdöntötte a Twitter rekordot
- Rekordszámú előrendelés érkezett a Galaxy S6 és S6 edge modellekre
- 200 gigabájtos microSD kártya a SanDisktől
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).