Még lehet jelentkezni a Microsoft Imagine Cup Academy-re
Egy erős ötlettel, az üzleti életre és a technológiai versenyekre szabott tudással december 6-ig bármelyik 16 év feletti diákcsapat elindulhat a magyar startup sikerek útján.
December 6-ig még lehet jelentkezni a Microsoft Imagine Cup Academy startup programjára, amely segítségével a diákok az innovatív ötleteiket valósíthatják meg és üzleti tudásra tehetnek szert. A kezdeményezés januárban indul újra, jelentkezni a Microsoft Imagine Cup Academy weboldalán lehet. A Microsoft Imagine Cup Academy immár harmadik éve gyakorlati, a mindennapi munka során nélkülözhetetlen ismeretekkel segíti azokat a magyar fiatalokat, akik egy jó ötletet szeretnének megvalósítani a digitális világban. A program céltudatos felkészítő a világ egyik legnevesebb technológiai versenye, a Microsoft Imagine Cup helyi fordulójára. Hatékonyságára bizonyíték, hogy a magyarországi győztesek mindkét évben díjazottként tértek haza a nemzetközi döntőből. Ráadásul a program résztvevői közül többen az ötletükből azóta működő, ígéretes jövő előtt álló vállalkozást indítottak el.
A mozgásra és az egészséges életmódra ösztönző alkalmazás, a Tep igazi sztár lett a globális döntőben. Az innováció kategória második díját és az AppCampus különdíját hozták el Seattle-ből, valamint az ezzel együtt járó tízezer dollárt és húszezer eurót. A szegedi egyetemista csapat azóta is hangsúlyozza, hogy a Microsoft Imagine Cup mennyi mindennel – többek között üzleti szemlélettel, technológiai támogatással, gyakorlattal, prezentációs felkészítéssel – járult hozzá ahhoz, hogy igazán sikeresek legyenek. A pénz ehhez képest „csak” másodlagos.
További információk a Microsoft Imagine Cup Academy-ről a Microsoft magyar nyelvű NewsCenterén.
Kapcsolódó cikkek
- A vállalkozások digitális versenyképességét növelő megoldásokat mutatott be a Microsoft
- Kaphatók az első Windows 10 csúcsmobilok: a Lumia 950 és a Lumia 950 XL
- Microsoft: platformfüggetlen és egyéb újdonságok a Connecten
- Ingyen kapják a tanárok az Office 365-öt
- Máris komolyabb frissítés érkezett a Windows 10-hez
- Csökkenti a OneDrive tárhelyeket a Microsoft
- Indul az Imagine Cup Academy, a Microsoft diákoknak szóló startup programja
- Javasolt frissítés lesz jövőre a Windows 10
- Microsoft roadshow: milyen informatikai rendszerekkel lehet igazán sikeres egy vállalat?
- PC-ről is válaszolhatunk majd a mobilra küldött üzenetekre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.