Európai védelem a Microsoft felhőjében
A Microsoft felhőszolgáltatásában elérhetővé vált a G Data vírusvédelmi szoftvere. Az amerikai óriásvállalat ezzel olyan biztonsági megoldást kínál, mely megfelel a legszigorúbb európai adatvédelmi szabályoknak.
A G Data a német TeleTrust Szövetség „IT Security Made In Germany” kezdeményezésének egyik alapító tagja, és így kizárólag azokat az informatikai megoldásokat támogatja, melyek esetében a felhasználók adatainak védelme az európai szabályozásnak megfelelően történik. A Microsoft Azure platform új adatközpontjait Magdeburgban és Frankfurtban alakították ki, ami jelzi, hogy az amerikai vállalat elkötelezte magát, hogy betartja az uniós országok adatvédelmi rendelkezéseit.
Az európai ügyfelek így választhatnak a globális és a lokális felhőszolgáltatások között. Ezalatt minden Microsoft adatközpontra ugyanazok a magas biztonsági szabályok vonatkoznak, és az érintettek számára mindig átlátható marad, hogy adataik hol és hogyan kerülnek tárolásra és kezelésre.
Kapcsolódó cikkek
- A vállalatok szerint a felhő gyorsítja az innovációt
- Új szerverparkot épített Százhalombattán az ezTrade
- Cisco: a cégek határozottabban lépnek fel a kiberfenyegetésekkel szemben
- Ha tényleg biztosan törölni akarja…
- IT-biztonsági Konferencia és Expo Budapesten - ProDay
- Hogyan hackeljük magunkat biztonságosra?
- Ma van az adatvédelem nemzetközi napja
- Egymilliárd dollárnyi felhőkapacitás a közjó szolgálatába
- Microsoft Cloud program: nagyvállalatok megoldásai a kisebbeknek is
- Csökkenti a OneDrive tárhelyeket a Microsoft
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.