Te vagy a következő Telenor Youth Forum 2017 résztvevő?
Közösségi médiában jártas, technológia iránt érdeklődő fiatalokat keresünk! Jelentkezz az ötödik, Oslóban és Bangkokban megrendezett Telenor Youth Forum programra, amely során bemutathatod, hogyan érnél el valódi változást a világban! A kiválasztott jelentkezők részt vehetnek a 2017-es oslói Nobel-békedíj átadáshoz kapcsolódó ünnepi rendezvényeken.
A Telenor Youth Forum (TYF) a Telenor Csoport és a Nobel Békeközpont által szervezett globális programsorozat. A közös kezdeményezés központi célja, hogy a fiatalok valódi változást érhessenek el a világban a digitális technológia segítségével. A program elmúlt négy éve során hét fiatal nyertes képviselte hazánkat a nemzetközi programban, akik globális kihívásokra kerestek digitális technológiákat felhasználó megoldásokat.
A 2017. évi TYF programba 20-28 éves fiatalok jelentkezhetnek, akik 2017. december 8- 10 között Oslóba, majd 2018 májusában Bangkokba utaznak, hogy a többi ország nyerteseivel együtt közös workshopokon vegyenek részt. A kiválasztott fiatalok egy éven keresztül heti két órában dolgoznak majd a projektjeiken egy virtuális csapat részeként, hogy a decemberi indító workshopon feltárt fontos társadalmi kihívásokra keressenek digitális válaszokat. A Telenor Csoport leányvállalatai 13 országból küldenek jelölteket a programba, akik a decemberi Nobel-békedíj átadásához kapcsolódó eseményeken is részt vesznek, ahol tovább inspirálódhatnak.
Merre tartanak a TYF 2016 küldöttei?
A tavalyi TYF program csapatai még dolgoznak a tavaly decemberben, Oslóban meghatározott digitális szolgáltatásokon. Témáik kiterjednek a klímaváltozás, a fiatal menekültek oktatása, a mentális egészséggel kapcsolatos tabutémák, a nemek közti egyenlőség, valamint a munkanélküliség problémakörére. A csapatok idén májusban Bangkokban találkoztak, ahol közösen fejlesztették tovább elképzeléseiket.
A fiatalok munkáját szakértő mentorok támogatják az UNICEF, a World Education Foundation, a Vöröskereszt, a Techfugees és a Telenor Research képviseletében. A mentorok a teljes TYF program során olyan releváns és nélkülözhetetlen tudással segítik a fiatalokat, mint a service design, szolgáltatás és termék prototyping, prezentációs és pitching készségek, a választott témákhoz kapcsolódó gyakorlati tapasztalatok. Mindegyik TYF program végén kiválasztják legsikeresebb nyertes csapatot, akiknek a megoldása legnagyobb hatást képes elérni. Ők egy második utazást nyernek Oslóba, ahol a következő program résztvevői előtt mutatják be a projektjüket.
Érdekel a lehetőség?
Ha szeretsz együtt dolgozni egy igazán nemzetközi csapattal, ha hiszel abban, hogy a digitális technológia valós, pozitív változást tud hozni a fejlődésben, ha nyitott vagy az új perspektívákra, amelyekkel nagy, globális problémákat lehet megoldani, te lehetsz a következő TYF nyertes, aki képviseli Magyarországot!
Olvasd el a pályázáshoz szükséges hasznos információkat a következő linken és jelentkezz augusztus 31-ig: www.telenor.com/youthforum/.
Kapcsolódó cikkek
- Online, SMS kóddal is szerződhetnek az adategyeztetésről lemaradt Telenor ügyfelek
- Kedvezményes mobilinternet a Telenortól
- Új vezérigazgató-helyettes a Telenornál
- Újabb eszközön költözik a nappalikba a Telenor online tévészolgáltatása
- Új vállalati értékesítési és marketingigazgatót nevezett ki a Telenor
- Folytatódik a digitális mentorprogram
- A Telenor 60 napig visszaadja a hívószámot és az egyenleget azoknak, akik lekésik a feltöltőkártyás adategyeztetést
- Így használják az emberek a korlátlan mobilinternetet Magyarországon
- Globális kampányt indít a Telenor Csoport az internetes zaklatás megfékezésére
- A legjobb magyar startupokat várja a Telenor Accelerate program
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.