Nekem 8(bit) – kiállítás egy nemzedék kedvenc számítógépeiről

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 28. 17:59

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Nagy Károly magángyűjtő idén is közös kiállításon mutatja be az informatikatörténet egy fontos és népszerű szeletét.

Míg a múlt évben az Apple cég termékei voltak terítéken, Nem esett messze az alma a fájától címmel, addig idén az első házi számítógépek világát mutatja be a tárlat.

 

A Nekem 8(bit) című kiállításon látható lesz az idén 40 éves Commodore PET számítógép és az a cserélhető kártyás játékkonzol is, amely a legnagyobb kihívást jelentette a számítógépgyártóknak: a szintén idén 40 éves Atari VCS (2600). Nem maradhat ki a bemutatóból az idén 35 éves ZX Spectrum és kortársa, a Commodore-64 sem. Ezek azok a gépek, amelyek meghódították egy nemzedék szívét – s amelyek elsőként jelentek meg tömegesen az otthonainkban.

 

A tárlaton a milliós sorozatban gyártott retrólegendák mellett láthatóak lesznek ritkaságok is, melyek a 80-as évek Kelet-Európájának hangulatát idézik vissza: a Sinclair ZX Spectrum Szovjetunióban gyártott klónjai – és a magyar gyártású házi számítógépek legjava (Aircomp, Homelab, Primo stb.).

 

A kiállított tárgyakban közös, hogy mindegyik 8bites mikroprocesszor köré épült – és mindegyik felhasználói kedvence lett. Rajongóik pedig máig életben tartják a számítógéplegendákat, melyek közül több működés közben is látható a kiállításon.

 

A tárlat szeptember 5-től szeptember 22-ig látható az újpesti Ifjúsági Házban, majd az ősz folyamán továbbvándorol Szegedre, ahol az NJSZT világszínvonalú – és hazánkban egyedülálló gazdagságú és méretű – Informatika Történeti Kiállítása ad neki méltó helyet az év végéig.

 

A Nekem 8(bit) ingyenesen látogatható, hétköznapokon, 10 és 18 óra között. A tárlaton előre meghirdetett időpontokban a hazai játékfejlesztőkről szóló Vakondok IV című film is megtekinthető lesz.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36