Teltház volt a Women Startup Competition Kolozsvári versenyén
A Women Startup Competition, amely a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató vállalkozásokat helyezi előtérbe, büszkén jelenti be a Február 16-17-én, Kolozsváron megrendezésre került, második elődöntőjének győzteseit.
Az első díjat, a WellCode, nyerte el, akiknek a csapata egy olyan oktatási platformot fejlesztett ki, amely interaktív kurzusokat kínál a kódolás elsajátítására. A romániai startup, alapítója Bianca Costin, arra törekszik, hogy a felhasználók a programozást lépésről lépésre sajátíthassák el a kezdetektől, a profi szintig. A platform az elméleti ismeretekre fókuszál, ahol a felhasználó kvízekkel és interaktív tanulással tesztelve halad tovább a kódolással kapcsolatos fejlettebb tartalmakhoz.
A WellCode csapata 2018. szeptember 15-én Londonban versenyezhet az európai roadshow végső győzelméért, amelyen egy 5 napos képzésben és mentorálásban is részt vesznek majd, a döntő, azaz a “Demo Day” előtt. Ebben az évben egész Európában megrendezésre kerülő 12 elődöntőből, a romániai verseny második helyszínként szerepelt, ahol 14 jelentkezőből, az online zsűri által végül nyolc csapat került kiválasztásra. A verseny előtt a szerencsés csapatok másfél napos, rövid mentorálásban részesültek, amely segített felkészülni a bemutatóra, amelyet a Cluj-Napoca International Ballromban mutattak be.
"Az hogy a legkülönbözőbb iparágakból kerültek ki ötletek Kolozsváron, az ottani startup szféra növekedésének bizonyítéka." - mondta Müller Tamás, a Women Startup Competition alapítója. "A kódolást oktató platformoktól kezdve a biotechnológiáig jelentek meg ötletekkel és nagyszerű volt látni, hogy sok női alapító bukkant fel olyan témákban, amelyeket hagyományosan férfiak uralnak."
Mind a nyolc startup, amelyet női alapító vagy CEO képviselt, lenyűgöző elődásokkal prezentálta ötleteiket teltház előtt, amit befektetők, üzleti mentorok és az iparág szakértői hallgattak végig. A pitch-ek előtt, a versenyzők rövid szakmai tanácsadásban és mentorálásban részesültek olyan neves női vállalkozók által, mint Xenia Muntean, aki ügyvezetője és alapítója a Planable-nek és mentora a Silicon Valley-i Draper University-nek.
A második helyezést egy biotechnológiai startup, a GenetiX, nyerte el, amely növeli az emberek várható élettartamát genetikai tesztek és táplálkozási tanácsadás révén. Harmadikként, pedig a Doorie.io végzett, amely mobil applikáción keresztül kínál, személyre szabott szállodai szolgáltatásokat.
Annak ellenére, hogy Romániában egyre növekvő számban alakulnak meg startupok, a nők továbbra is nagyon alacsony arányban vesznek részt a startup közösségben. A 2017-es női vállalkozói Mastercard Index szerint Románia 25,3%-os női cégtuljadonosi aránnyal, 54 országból, a 28. helyen áll. A döntés, hogy a második Women Startup Competition elődöntő Kolozsváron kerüljön megrendezésre, segítette szakmai képzésben, tudás és ötlet megosztásban, a közösség és helyi kapcsolatok építésében az ottani motivált, ambiciózus női vállalkozókat.
A következő elődöntő március 9-10-én kerül megrendezésre a finnországi Vantaa-ban. A jelentkezés még nyitva áll azoknak a startupoknak a számára, amelyeknél az alapító tagok legalább 50%-os arányban nők vagy női ügyvezetővel rendelkeznek. A további elődöntők listáját, és a jelentkezéshez szükséges információkat a hivatalos oldalon érhetők el.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét bemutatkoznak európa legjobb női startup csapatai
- Meghosszabbított nevezési határidővel várja az innovatív ötleteket a Microsoft
- Minden iparágban jelen vannak a startupok
- Régiós webinar sorozat segíti a hazai Imagine Cup jelentkezőket
- Egy utazási startup nyerte a Women Startup Competition első elődöntőjét Prágában
- Idén száz magyar középiskolás viheti sikerre saját startup-ötletét
- 115 ezer euró támogatás vár magyar zöld startupokra
- Győztes start-up kerestetik a düsseldorfi :agile acceleratorba
- Különdíjjal tért haza a magyar csapat a Women Startup Competition Europe Londoni döntőjéből
- A befektetés a fő motiváció a Blastoff mezőnyében
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.
Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
Indul a negyedik nagy digitális kaland
A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.