Az USA-ba érkezett a Startup Campus Global Tour

forrás: Prím Online, 2018. május 16. 16:50

2018. május 6-13-a között az Egyesült Államok keleti partjára érkezett a Startup Campus V4 Global Tour. A harmadik állomáson öt magyar egészségügyi startup vállalkozásnak nyílt lehetősége validálni magát az amerikai piacon, illetve különböző találkozók során további együttműködési kapcsolatokat kialakítani.

Az egy hetes üzleti út során a startup vállalkozások bemutatkoztak Boston-ban a Floey and Lardner eseményén, melyet Dr. Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete nyitott meg. A következő napokban ellátogattak a Cambridge Innovation Centerbe, az MIT innovációs részlegére, valamint orvosszakértők előtt a Quinnipiac University-n rendezett pitch versenyen is részt vettek. 

 

New York-ban az egyik legnagyobb tech konferencián, a TECHDAY-en képviselték magukat, majd Magyarország New York-i Főkonzulátusán szervezett program keretében több helyi szakértővel találkozhattak és hasznos kapcsolatokra tettek szert. A keleti part utolsó állomásán Worcester-ben a massachusettsi orvosközösség előtt prezentálták innovációjukat és több olyan meghívást kaptak, mely további együttműködésre ad lehetőséget. 

 

 

„Komoly lehetőséget látunk a hazai egészségügyi startup vállalkozások és az USA keleti partjának innovációs ökoszisztémája között. Az itt töltött egy hét szoros együttműködést eredményezett, a startup vállalkozások közvetlen hozzáférést kaptak az amerikai partnerekhez, illetve hasznos visszajelzésekkel gazdagodtak. A kiutazó startup vállalkozások új perspektívákat ismertek meg az USA-ban, mely tapasztalatok alapján alkalmazni tudják az itt megszerzett startégiákat és azt, hogyan validálják magukat az Egyesült Államok piacán.” - mondta el Tamás Sebestyén, a Magyar Nemzeti Kereskedőház, Innotrade programjának igazgatója.

 

Az USA-ban 5 medtech/healtchare startup vállalkozás képviselte magát; az InSimu Patient, a kifejezetten szakmai célra kifejlesztett beteg-szimulációs applikáció; a Vitrolink, mely fejlett technológiai megoldásaival nyújt segítséget a patológusok mindennapi rutinjának elvégzésében; a MED3D, a sebészeti innovatív oktatási rendszer, mely során a szakemberek az elkészített érvarratok minőségét részletesen ellenőrizni tudják és a Now Technologies Gyroset  elnevezésű intelligens eszköze, ami a mozgáskorlátozottaknak fejmozdulatokkal segít a kommunikációban és a mozgásban egyaránt, valamint a Promobox, mely ajándékcsomagokkal, illetve információs kiadványokkal segít a gyermeküket világra hozó édesanyáknak.

 

A globális túra folytatása Bécsben, a Pioneers fesztiválon lesz, mely egyben a Startup Campus University – Innovative Idea Battle döntője is.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36