Minősített szerverközpontot hoz létre az OTT-One
Saját, minősített szerverközpont kialakítását kezdte meg az OTT-One, amelynek kapacitása különböző innovatív szerverekből tevődik majd össze, több mint 800 darab kiszolgáló egység felhasználásával. A védett szerverközpont egyrészt támogatja majd a vállalatot a már meglévő ügyfeleinek kiszolgálásában, másrészről pedig megnyitja az utat olyan üzleti lehetőségek irányába, amelyek előfeltétele egy saját szerverközpont megléte. A mintegy 1,1 milliárd forint értékű, várhatóan 2019. második negyedévében lezáruló projektet az OTT-One teljes egészében saját forrásból finanszírozza.
Az OTT-One megkezdte a több mint 800 darab kiszolgáló és egyéb feladatokat ellátó szerver beszerzését, amelyeket egy kifejezetten erre a célra kialakított, védett és minősített szerverközpontban helyeznek majd el. A teljes szerverkapacitás többféle célt lesz képes egyszerre kiszolgálni.
A szerverközpont kialakítását különböző piaci tényezők tették szükségessé, többek között a vállalat streaming üzletágának folyamatos bővülése – a beruházásnak köszönhetően a már meglévő és a várható további ügyfelek kiszolgálása nem csak bérelt, hanem saját tulajdonban álló védett és minősített szerverekkel történhet majd.
Az egyik fő felhasználási területet az OTT-One előkészítés alatt álló online oktatási projektjei jelentik majd, ezekhez ugyanis nélkülözhetetlen a nagy kapacitású, zárt láncú videós kommunikációt biztosító, minősített biztonságú szerverkapacitáson működő videorendszer kiépítése.
A szerverek egyedülálló lehetőséget is teremtenek majd az OTT-One biztonságtechnikai üzletága számára, mivel azok a blockchain alapú biztonságtechnikai megoldások mögöttes kiszolgálóiként is funkcionálnak, a videós feladatok ellátása mellett.
„A szerverközpont terveink szerint az üzleti tevékenységünk számos területén nyújt majd komoly támogatást, illetve hozzásegíti a vállalatot az ügyfélkör bővítéséhez. A beruházás lezárulta után egy olyan magas védelmet nyújtó szerverkapacitás lesz a birtokunkban, amely révén kiaknázhatjuk azokat az üzleti lehetőségeket is, amelyek idáig nem voltak elérhetőek számunkra. Egyedülálló lehetőségünk nyílik magas biztonságot adó szolgáltatások üzemeltetésére, valamint olyan különleges kutatás-fejlesztési feladatokban való részvételre, amelyek a blockchain technológiák, kriptográfia és az okosszerződések területéhez kötődnek” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Májer Bálint, az OTT-One vezérigazgatója.
A szerverközpontot várhatóan 2019. második negyedévének végén adják majd át. A beruházás a várakozások szerint 2-3 éves időtávon fog megtérülni.
Kapcsolódó cikkek
- A Columbia Pictures technológiai kiszolgálója lett az OTT-One Nyrt.
- Amerikai óriáscégnek szállít rendszámfelismerőt az OTT-One Nyrt.
- A Fujitsu KKV-knak ajánlja története legnagyobb teljesítményű PRIMERGY szervereit
- Hosszú távú stratégiai megállapodást kötött az OTT-ONE Nyrt. és a TV2 Csoport
- A Cisco mesterséges intelligenciát és gépi tanulást támogató szervert mutatott be
- Informatikatörténelem: a ProLiant szerverek negyedszázada
- Megháromszorozta árbevételét az OTT-ONE Nyrt. az év első felében
- Virtuálisan a szerver is zöldebb, sőt olcsóbb is...
- Üzenetküldésre is használhatják a hotelek az LG új, interaktív tartalomkezelő rendszereit
- Készítsük fel az irodai szervereket a kánikulára!
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.