3,5 milliárd forint támogatást nyert a HungaroControl
Történetének legnagyobb uniós támogatását nyerte el a HungaroControl – 3,5 milliárd forintból valósulhatnak meg újabb fejlesztések.
Európai szinten is komoly figyelem és elismerés övezi a társaság innovációs tevékenységét, az elmúlt hónapokban négy projektünk részesült fejlesztési forrásban, közülük a legjelentősebb a toronyirányítási rendszerek megújítási (mirTWR) programja.
A mirTWR program megvalósítására elnyert mintegy 3 milliárd forint által a következő években biztosítható a repülőtéri légiforgalmi irányításhoz szükséges technológiai infrastruktúra magas színvonalú továbbfejlesztése.
A vállalat világszínvonalú távoli toronyirányítás (Remote Tower) megoldását továbbgondolva hamarosan szimulációs környezetben tesztelheti Budapest, a Debrecen Airport és a pápai katonai repülőtér forgalmának egyetlen távoli helyszínről történő irányítását. A fejlesztés iránt a nemzetközi szakma is érdeklődik: a szingapúri Changi Repülőtér a budapestihez hasonló távoli toronyirányító központ prototípusát teszteli, a beruházásban a HungaroControl is részt vesz.
Ugyancsak jelentős forrásban részesült a cég szakembereinek közreműködésével megalkotott MATIAS irányítói rendszer szoftverfejlesztése. További két projektben pedig nemzetközi konzorciumok tagjaként vehetünk részt.
A 3,5 milliárd forint értékű támogatásból olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek tovább erősítik a repülésbiztonságot és segítik a légiforgalmi irányítás hatékonyságát.
Kapcsolódó cikkek
- Karácsonyi lézerfények csak felelősséggel
- A repüléstörténet mérföldkövei
- Forradalmasítja a repülőtéri utasforgalmat az Emirates
- Újfajta wifi-kapcsolódási lehetőségeket vezet be az Air France
- Négymilliárd forintos informatikai fejlesztéssel folytatódik a MÁV-csoport megújulása
- Drónkövető technológiát tesztel a Vodafone
- Egyénre szabottabb repülési élmény és megnövelt utaskényelem
- Szárnyal a magyar Flight Refund
- Egyre több repülőgépen elérhető az internet
- Foglalja le jegyét üzenetben egy chatbotnál, a KLM Messengeren keresztül!
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.