NMHH Médiatanács: Több mint 246 millió forint támogatás animációs sorozatok folytatására
Összesen 246,3 millió forinttal támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az animációs filmek finanszírozására létrehozott Dargay Attila-pályázat öt friss nyertesét a testület eheti döntése értelmében. A Médiatanács öt évvel meghosszabbította a tiszakécskei Aktív Rádió 102.2 és a Komárom-Esztergom megyei Forrás Rádió jogosultságát, véglegesítette egy-egy kisújszállási és sátoraljaújhelyi helyi rádiós pályázati felhívás szövegét, valamint alaki vizsgálatot végzett a gödi és törökbálinti pályázati felhívásra benyújtott ajánlatokon.
A Dargay Attila-pályázat nyertesei
A Magyar Média Mecenatúra Program keretében 2018 végén meghirdetett Dargay Attila-pályázaton összesen 246,3 millió forintot nyert el öt animációs alkotóműhely. Folytatódik Jurik Kristóf és M. Tóth Géza Kuflik című sorozata tizenhárom epizóddal, a Máli Csaba által jegyzett Szupermalac és Űrpatkány kalandjai hat epizóddal, Janó Manó is tíz új résszel egészül ki Miklósy Zoltán rendezésében, valamint Gelley Bálint Farkas Átjáró Másvárosba című sorozatában is továbbkísérhetjük kilenc új részben a főhősöket, Kázmért és Kamillát. Gláser Katalin önálló filmre kapott támogatást: A legendás család – Használt ágyúgolyó című új, egész estés filmje a – korábban támogatott – Városi legendák rajzfilmsorozata alapján készül.
Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések
A médiaszolgáltatók kérelmére további öt évre megújítja a Médiatanács az Aktív Rádió 102.2 és a Forrás Rádió médiaszolgáltatási jogosultságát. Az előbbi helyi rádió és a Tiszakécske 102,2 MHz-en kereskedelmi jelleggel működik, az utóbbi körzeti és a Tatabánya 97,8 MHz-en, a Komárom 90,5 MHz-en és az Esztergom 98,1 MHz-en kereskedelmi jelleggel üzemel.
Véglegesítette a testület a helyi vételkörzetű Kisújszállás 103,2 MHz közösségi jellegű és a Sátoraljaújhely 104,9 MHz kereskedelmi jellegű rádiós frekvencia hasznosítását célzó pályázati felhívások szövegét, és csütörtökön, illetve pénteken közzéteszi azokat a honlapján. A pályázati ajánlatokat bő egy hónap múlva lehet benyújtani a frekvenciákra.
Az alaki vizsgálat hiánypótlási szakaszai után pályázati nyilvántartásba vette a Médiatanács az FM 4 Rádió Kft.-t mind a Göd 97,3 MHz körzeti, mind a Törökbálint 97,6 MHz helyi rádiós frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt pályázatán.
A Médiatanács a Körzeti Televízió Tata szolgáltatójára 20 ezer forint bírságot szabott ki, mert egy januári adáshét vizsgálata alapján az előírthoz képest kevesebb műsoridőt szánt a napi rendszeres híradásra. A tanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét – köztük a szolgáltató által korábban elkövetett azonos tárgyú jogsértéseket – is figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmény adott formáját, mértékét.
A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.
Kapcsolódó cikkek
- Pályázható az országos digitális földfelszíni televíziós hálózatok lejáró használati jogosultsága
- Kilenc új magyar online sorozat készítését és filmfesztiválok nyerteseit támogatja a Médiatanács
- Negyedjére díjazta a közeljövő szakembereit az NMHH Médiatudományi Intézete
- Rádiós döntések a Médiatanács ülésén
- NMHH-s oktatóanyagok készültek az álhírekről
- Médiatanács: félmilliárd forint pályázható idén helyi és körzeti televíziós műsorok gyártására
- NMHH: 110,1 milliárd forintból készültek filmek Magyarországon 2018-ban
- A piaci szereplők véleményezhetik az NMHH pályáztatási elképzeléseit
- Médiatanács: hibás korhatár-besorolású volt egy Balázsék-műsor
- NMHH: Nagy lendületet vett tavaly a 4G-s mobilinternet
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.