Átadták az Év E-sport díjait a hétvégén
Kihirdették a K&H Év E-sport díjak nyerteseit a budapesti PlayIt rendezvényen. A 12 díjazottat egy 27 fős szakmai zsűri választotta ki a közel 300 jelölt közül, a közösségi szavazatok és szakmai szempontok figyelembe vételével.
Az eltökéltség, a kitartás és a kiváló teljesítmény alapján díjazták az e-sport kiemelkedő tehetségeit és kiválóságait, úgy mint az év csapatát, játékosát, kommentátorát, menedzserét, az év felfedezettjét, valamint életműdíj kategóriában is osztottak ki díjat.
2014 óta minden évben elismerik az e-sport hazai kiválóságait, így idén 12 kategóriában hirdették ki a K&H Év E-sport díjak nyerteseit: az év csapata, játékosai, kommentátora, menedzsere, felfedezettje, közönségdíjasai mellett életműdíj kategóriában is osztottak ki díjakat az eddig elért eredmények, a kitartó munka és eltökéltség alapján. A hazai e-sport közösség választotta ki a jelölteket, akik közül a szakmai vezetők kategóriánként három-három jelöltet juttattak tovább, majd egy 27 tagból álló szakmai zsűri szavazta meg a nyerteseket.
„A K&H tavaly óta támogatja a hazai e-sportot, így névadói voltunk a K&H e-kupa FIFA 19 versenynek, az idén áprilisban véget ért Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon pedig két játék névadó támogatójaként is díjaztuk a legjobb csapatokat és e-sportolókat. Az e-sportra mint a jövő sportjára, az ebben legjobban teljesítő e-sportolókra pedig mint a jövő bajnokaira, tehetségeire tekintünk. A K&H Év E-sport díjakkal 12 kategóriában, több mint 300 jelölt közül, az eltökéltséget, kitartást és kiváló teljesítményt ismertük el a közösségi szavazatok és szakmai szempontok figyelembe vételével” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
K&H díjat kaptak:
- K&H Év E-sportolója csapat kategória: Nice Gaming
- K&H Év E-sportolója játékos FPS kategória: Birgány „Raisy” Adrián
- K&H Év E-sportolója játékos MOBA kategória: Subicz „bluerzor” Dániel
- K&H Év E-sportolója sportjáték játékos kategória: Bereznay Dániel
- K&H Év E-sportolója játékos RTS/kártyajáték kategória: Penha Felizardo „Penhadani” Dániel
- K&H Év E-sport menedzsere/edzője kategória: Riczy „noizR” Dániel, Nádudvari „Robág” Gábor
- K&H Év E-sportolója különdíj kategória: Bányai Fanni, Rab Árpád, Mikó Lóránt, Zöld Donát
- K&H Év E-sportolója közönség díj játékos: Kiss “Vizicsacsi” Tamás
- K&H Év E-sportolója közönség díj kommentátor: Kárpáti „Buci” András
- K&H Év E-sport kommentátora kategória: Kárpáti „Buci” András
- K&H Év E-sport Felfedezettje: Bereznay Dániel
- K&H E-sport Életműdíj: Török „KODIAK” Balázs
„Örömteli számunkra, hogy a hazai e-sport életében immáron ötödik alkalommal ismerhettük el a kiválóságokat. A beérkezett rekordszámú jelölés és a díjazottak eddigi eredményei is azt mutatják, hogy bár sokan még csak most ismerkednek ezzel a területtel, Magyarország már most szép eredményeket tett le az asztalra, és nemzetközi szinten is elismert e-sport kiválóságaink vannak. A Magyar E-sport Szövetség a továbbiakban is arra törekszik, hogy ismert és elismert legyen az a munka, amit e-sportolóink és e-sport szakembereink a hazai elektronikus sportért tettek, tesznek nap mint nap" - mondta el Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke a díjak átadásakor.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone és az ESL útjára indítja a világ első nemzetközi 5G mobil e-sport tornáját
- Jöhet a láthatatlan pénztárca
- Az AOC és a Red Bull új, hosszútávú partnerséget jelent be
- Ők lettek a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság legjobbjai
- Idén is drónparádé Óbudán
- Ők jutottak a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság döntőjébe
- Alliance csapata újra csatlakozik a Team Razer elit esport versenyzőinek klubjához
- Ami tegnap még játék volt, ma már (e) sport
- Kik lesznek a nemzeti e-sport bajnokok?
- eNet kutatás a hazai e-sport piac helyzetéről
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.