Három éve Magyarországon a Bolt

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 2. 09:11

Nemrégiben forgalomba állt a második Tesla márkájú Bolt autó, gyereküléssel is lehet már kocsit rendelni a Bolt okostelefonos alkalmazásán keresztül, hamarosan pedig kisállatot is vihetnek magukkal az utasok – így ünnepli augusztusban a Taxify-ról Bolt névre átkeresztelt utasszállító alkalmazás a harmadik születésnapját Magyarországon. A vállalat autói Budapesten és Debrecenben rendelhetők jelenleg.

Három évvel ezelőtt, 2016. augusztus 19. reggelén használta egy budapesti utas elsőként Magyarországon a Taxify alkalmazást: rendelt egy autót az applikáción keresztül Óbudára, és a 9. kerületi Angyal utcába utazott. Érkezés után pedig 5 csillaggal értékelte az utazási élményt az applikációban. Ezzel az utazással, és az első elégedett felhasználóval vette kezdetét a Taxify - mai nevén Bolt - magyarországi története. A 2016-ban 20 autóval indult Bolt flottája mostanra 900 gépkocsira bővült, és Budapest mellett Debrecenben is elérhető, így mára a piac egyik meghatározó szereplőjévé vált. A Bolt autók az elmúlt három évben több mint 4 millió utazást bonyolítottak le. Közülük a cég magyarországi történetében eddig a leghosszabb utat Budapest és Zágráb között tette meg egy utas. 

 

 

A Bolt utasai nagyrészt az applikáción keresztül szervezik utazásukat, ahol értékelhetik is az utazás minőségét.,  A visszajelzések alapján pedig folyamatosan fejlesztik és bővítik a Boltnál a szolgáltatásokat. Így például az utasok kérésére vezették be, hogy gyereküléssel is rendelhetők legyenek gépkocsik, ami gyorsan népszerűvé vált a kisgyerekes családok körében. A Bolt Business egyedi szolgáltatásaival a vállalati ügyfelek számára könnyítették meg az utazásokat és azok elszámolását. 

 

A következő lépés az utasbarát szolgáltatások fejlesztésében, hogy nemsokára elérhető lesz a kisállatbarát kategória: legyen szó közös kirándulásról, állatorvosi vizitről vagy (állat)baráti látogatásról, a kisállat tulajdonosok hamarosan már Bolt autóban vihetik magukkal kedvenceiket. 

 

 

Egy évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett Budapest utcáin, hogy megjelent az első Tesla márkájú Bolt autó. Most, a harmadik születésnap alkalmából forgalomba állt a második Tesla gépkocsi is a Bolt kötelékében az elektromos autók kedvelőinek, a környezetbarát közlekedés iránt elkötelezettek nagy örömére.  

 

A Bolt jelenleg Európa vezető utasszállítója, nemzetközi szinten több mint 30 ország több mint 100 városában van jelen. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36