NMHH Médiatanács: 76 millió forint rádiós műsorok készítésére
Huszonhét közösségi, kisközösségi és kereskedelmi rádió részesül összesen 76 millió forint támogatásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok gyártását támogató pályázatán. A testület elfogadta a jövő évi felügyeleti tervét, és rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek használatával kapcsolatos döntéseket is hozott.
Rádióműsorok 76 millió forintból
Huszonhét kereskedelmi, közösségi és kisközösségi rádió jutott összesen közel 76 millió forint támogatáshoz a Médiatanács hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését ösztönző 2019-es pályázatának harmadik fordulójában. A grémium e heti ülésén meghozott döntés szerint: hírműsor kategóriában eredményesen pályázott a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, az Egerszeg Rádió, a székesfehérvári Táska Rádió, a sátoraljaújhelyi Európa Rádió, a nyíregyházi 103,9 Best FM, a szegedi, a zalaegerszegi, a kiskunmajsai és a békéscsabai Rádió 1, a Rádió Dabas, a Tamási Rádió, a kalocsai KORONA FM 100, valamint a fővárosi Karc FM, a Manna FM és a Klasszik Rádió 92.1. Szolgáltató magazinműsorokat állíthat elő támogatással a Rádió Szentendre, a miskolci Csillagpont Rádió, a 101.7 Pécs FM, a szolnoki 90,4 Rádió 1, a hódmezővásárhelyi Rádió 7, a székesfehérvári Alpha Rádió, a nyíregyházi 99,4 Sunshine FM és a békéscsabai Csaba Rádió. Tematikus magazinok megvalósításához kapott forrást a dunaújvárosi Rádió 24, a szombathelyi CREDO Rádió, a debreceni FM90 Campus Rádió és a fővárosi 90.9 Jazzy Rádió.
Elfogadta a Médiatanács a jövő évi hatósági felügyeleti tervét
Elfogadta a testület a Médiatanács 2020-ra vonatkozó felügyeleti tervét. Az általános hatósági felügyelet keretein belül jövőre is célja az NMHH-nak a médiaszolgáltatók és a közösségi médiumok folyamatos megfigyelése mellett – többek között – a reklámok hangerejének vizsgálata, a nagy elérésű híradók nem közérdekű bűnügyi hírei kapcsán a törvényben előírt – most már húsz helyett – harmincöt százalékos plafon ellenőrzése, illetve a hír- és magazinműsorok kvantitatív elemzése. Külön vizsgálati terület lesz a televíziós gyermeksávokban a gyermekvédelmi előírások betartása és az, hogy a szolgáltatók a hat éven aluliak számára nem ajánlott korhatár-kategóriát mennyire használják. A Médiatanács jövőre is tervezi annak vizsgálatát, hogy a filmekre milyen korhatár-besorolási gyakorlatot alkalmaznak a médiaszolgáltatók, és a hallás- mellett jövő szeptembertől a látássérülteket segítő televíziós szolgáltatásokat is ellenőrizni fogja. A grémium a 2020-as felügyeleti terv új feladataként nyomon követi a kiskorúak védelme érdekében alkalmazott hatékony műszaki megoldással kapcsolatos követelmények betartását is. Az általános hatósági felügyeleti terv a hatóság honlapján olvasható.
Rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek használatával kapcsolatos döntések
A Médiatanács véglegesítette és honlapján csütörtökön közzétette a Körmend 99,8 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatával kapcsolatban elfogadott pályázati felhívást. Az ajánlatokat 2020. január 15-én lehet majd benyújtani. A testület csütörtökön közzétette az NMHH honlapján a Miskolc 103,8 MHz körzeti vételkörzetű, valamint a Siklós 88,6 MHz és a Szigetvár 98,9 MHz helyi vételkörzetű közösségi jellegű rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek használatára kiírt pályázati felhívások tervezetét.
Kapcsolódó cikkek
- 5G-s frekvenciaértékesítés: lezárult a másodfokú eljárás
- Új tagokat vár a Közszolgálati Testület
- NMHH: A műsorok 99,9 százaléka akadálymentes
- A Médiatanács elfogadta a közösségi rádióknak és tévéknek szóló négyszázmillió forintos üzemeltetési pályázatot
- Médiatanács: Jövőre is 1,3 milliárd forintot nyerhetnek el a médiaszolgáltatók támogatásra
- NMHH: négy rádió ér el naponta legalább egymillió embert
- Médiatanács-bírságok helytelen korhatár-besorolás miatt
- Az NMHH az Óbudai Egyetemnek is hírközlési labort adományozott
- Ismét bírságolt a Médiatanács
- Médiatanács: véleményezhetők két városi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetei
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.