Közösen gyűjt adományokat a Vatera, a Meska.hu és a Foxpost
Összefogásra buzdítja közösségét a Vatera és a Meska.hu. Az online piacterek közös adományozási akciójukban az oldalak felhasználói ingyen felajánlhatják a rászorulóknak a veszélyhelyzet alatt hasznosnak bizonyuló termékeiket. A gyűjtés keretében várnak többek között fertőtlenítő szereket, saját készítésű szájmaszkokat, tartós élelmiszereket vagy digitális oktatáshoz igénybe vehető eszközöket. Az összegyűjtött adományokat a Foxpost ingyenesen juttatja el a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, innen kerülnek a rászorulókhoz.
„Fizikailag távolságot kell tartanunk most embertársainktól, az összefogásra azonban minden eddiginél nagyobb szükség van. A jelenlegi helyzetben sokaknak nincs lehetősége arra, hogy beszerezzék a megfelelő eszközöket a vírus elleni védekezéshez, illetve alapvető, a mindennapokhoz, például tanuláshoz szükséges tárgyak sem állnak rendelkezésükre. Közvetítésünkkel a két piactér felhasználói egyszerűen, és a Foxpost közreműködésének köszönhetően biztonságosan tudnak segítséget nyújtani a rászorulóknak” – mondta Szanitter Áron, a Vatera vezetője.
A Vatera ezenfelül tárgyi eszközökkel segíti a Szent László Kórházat a koronavírus elleni küzdelemben 600 000 forint értékben. Az igények előzetes felmérése és egyeztetése után orvostechnikai berendezéseket adományoznak az intézmény infektológiai osztályának, illetve házon belül is gyűjtést indítottak a saját alkalmazottak körében az osztály részére.
Kapcsolódó cikkek
- Többszörösére nőtt a Viber üzenetküldő – és hívó alkalmazás használata
- A VCC Live díjmentesen ajánlja fel felhőalapú contact center szoftverét
- Már elérhetők az államilag támogatott kurzusok a Codecoolnál
- Az informatikusok 30%-a egyáltalán nem fél attól, hogy elveszíti munkáját
- Koronavírus, információbiztonság, GDPR!
- Koronavírus infógombbal és értesítésekkel bővül az ÉletMentő applikáció
- Magyar fejlesztésű szoftver mentheti meg a szabadulószobákat
- Tízezer könyvvel támogatja a Libri a Kórházszövetséget
- Így dolgozik egy értékesítő csapat a koronavírus idején
- Adatvédelem az online oktatási időszakban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.