A koronavírus miatt online tartják meg a PowerUp! döntőjét
A közép-kelet-európai régió 24 országának 425 kezdeti fázisban működő vállalkozása adta be a jelentkezését ebben az évben az EIT InnoEnergy szervezésében létrejött PowerUp! versenyre. Köztük 360 startup, amelyek automatikusan elindulnak a 65 ezer euró összdíjazású Év Startup-vállalkozása címért a megmérettetés keretein belül.
Magyarországról is rekordszámú nevezés érkezett be az energia, energiahatékonyság, energiatárolás, mobilitás, körforgásos gazdaság, az okostechnológiák és az okosvárosok területét érintő újításokra fókuszáló, hatodik éve futó versenyre, amelynek hazai döntőjét április 28-án – a koronavírus-járvány miatt és a többi országhoz hasonlóan – online, a Zoom videochat- és kollaborációs platformon tartják meg.
„A hazai indulók változatos mezőnyt hoztak össze 2020-ban is. A nevezések közt egyaránt felsorakoznak az újrahasznosítást támogató, a megújuló energiákat munkára fogó megoldások éppúgy, mint a légszennyezést csökkentő ipari, vagy az energiahatékonyságot növelő okosotthon fejlesztések. Az is kezd trenddé válni, hogy a szoftveres innovációk ellenében egyre többen dolgoznak olyan, a megfelelő és alapos előkészületek, tervezés után sorozatgyártásba adható, magas energiahatékonyságú termékeken, amelyek iránt világszerte megteremthető a piaci kereslet a végfelhasználók körében.” – mondta Dervalics Ákos, az InnoEnergy magyarországi operációért felelős vezetője a PowerUp! hazai résztvevőiről.
A magyar döntő nyertese, a további 23 ország győztetésével együtt, továbbjut a versenyt lezáró nemzetközi fináléba, amelynek végleges időpontját és helyszínét a koronavírus-járvány fejleményeinek ismeretében a későbbiekben határozzák meg az EIT InnoEnergy vezetői. Ezen a legjobb induló vállalkozások díjazásban részesülnek (az első helyért 50 000 euró, a másodikért 10 000 euró, a harmadikért pedig 5000 euró jár), míg a nem startup jellegű vállalkozások, szervezetek (pl. KKV-k vagy egyetemek) által benyújtott pályázatok a projekt készültségi állapotának függvényében juthatnak pénzügyi befektetéshez és üzletfejlesztési támogatáshoz.
A PowerUp! versennyel kapcsolatos minden információ a www.powerup.innoenergy.com oldalon érhető el. Amennyiben szeretne részt venni a PowerUp! hazai online döntőjén, kérjük jelezze részvételi szándékát a hubhungary@innoenergy.com email címen.
Kapcsolódó cikkek
- MI-alapú energetikai szolgáltatással lép piacra az eNET
- Innováció a képzelet szárnyán – Imagine Cup már középiskolásoknak is
- Egy kézben a MOM Park teljes energetikai rendszerének üzemeltetése
- Hello Tomorrow: Négy magyar vállalkozás a világ legígéretesebb deep tech startupjai között
- Magyar kezdeményezés vitte Európa legjobb női startupjait ismét Londonba!
- Megtartották Magyarország eddigi legnagyobb informatikai versenyét
- 70 000 euró értékű díjat osztottak ki a legjobb innovációkért az EIT Jumpstarter start-up-versenyén
- Törökszentmiklóson van az ország legsikeresebb gyára
- Immár ötödik éve hirdeti meg az ABB egyetemi női mentorprogramját
- Nemzeti Kiberverseny 2019
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.