A Huawei 2020 első negyedévében jelentős növekedést ért el a hordozható okoseszközök piacán
A leszállított viselhető okoseszközök – okosórák, okoskarkötők – száma 2020 első negyedévében globálisan elérte a 72,6 milliót, amely 29,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest – közölte negyedéves jelentésében az International Data Corporation (IDC) kutatócég. A jelentés szerint a Huawei megtartotta magas piaci részesedését, a vállalat által leszállított viselhető okoseszközök száma a tavalyi év első negyedévéhez képest 62,2 százalékkal nőtt.
Az okosórák piacán tarolt a Huawei
Miközben az okosórák piaca 2020 első negyedévében 7,1 százalékkal csökkent globálisan a tavalyi évhez képest – az év első három hónapjában összesen 16,9-millió készüléket szállítottak – addig a Huawei érdemben növelni tudta forgalmát. A vállalat továbbra is a második legnagyobb gyártó a piacon, az első negyedévben leszállított 2,6 millió okosóra 118,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbival összehasonlítva. A Huawei így az egyetlen olyan vállalat a piacon, amely ebben a termékszegmensben több mint 100 százalékkal tudott növekedni.
Az IDC jelentése szerint a Huawei növekedése az erős online jelenlétnek és a kiskereskedőkkel fenntartott szoros kapcsolatnak köszönhető. A kínai piac mellett a vállalat sikeresen teljesített az európai, latin-amerikai és más ázsiai piacokon is.
2020 első negyedévében a Huawei világszerte elindította az új HUAWEI WATCH GT 2 okosórájának forgalmazását. A vállalat karon viselhető okoseszközeit folyamatosan optimalizálja; ennek köszönhetően a Huawei okosórák kiemelkedő minőséget nyújtanak a fitnesz és az egészségügyi funkciók területén, a legújabb szériában már a véroxigén-szintet mérő funkciója is megjelent, a termék ennek köszönhetően is pozitív visszajelzéseket kapott a piacon.
Mindemellett, a Huawei a jövőben is igyekszik tovább gyorsítani az 1+8+N termékstratégia fejlesztését – az 1 az ökoszisztéma központi elemeit, az okostelefonokat, a 8 a további kiemelt termékkategóriákat; így az okostévéket, táblagépeket, okosórákat, PC-ket, okos vezeték nélküli fülhallgatókat, autós telematikai rendszereket, okoshangszórókat és az okosszemüvegeket, az N pedig a tágabb ökoszisztéma elemeit jelenti –, amelynek köszönhetően a felhasználók minden élethelyzetben használhatják majd a vállalat eszközeit. A stratégián belül az okosórák kiválóan illeszkednek a stratégiába, hiszen fitneszfunkcióik mellett hasznos egészségügyi adatokat is szolgáltatnak használóik számára.
Kapcsolódó cikkek
- Új Huawei Watch frissítések érkeztek
- Megérkeztek a Huawei új notebookjai Magyarországra
- A HONOR elindítja a HONOR Academy programsorozatát
- Még a járvány sem fogott ki a szerelmeseken
- A Huawei bemutatta új aktív zajszűrős fülhallgatóját
- Új Huawei-tabletek jönnek Magyarországra
- Tiszta elektromos eszközökkel a jobb egészségért
- A Watch GT 2e száz edzésmóddal és továbbfejlesztett egészségfigyelővel érkezik
- A szülők háromnegyede félti gyermekét az okoseszköz-függőségtől
- Hétfőtől kapható a Honor legújabb okosórája
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.