Felpöröghetnek a hazai LEGO robotversenyek
Önálló régióként került fel a FIRST LEGO League versenytérképére Magyarország, az idei versenyszezonban már a HelloWorld Egyesület felel a robotversenyek hazai szervezéséért.
A LEGO Education a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesületet bízta meg a magyarországi FIRST LEGO League (röviden: FLL) versenyek szervezésével, ezzel a világ legnagyobb robotversenyének országszintű felügyelete hazai felügyelet alá került. Ezzel a lépéssel Magyarország - a szintén globális WRO-hoz hasonlóan - különálló régióként került be a 2020/2021-es versenykiírásba, amely a korábbiaknál nagyobb mozgásteret ad a hazai FLL közösség számára, a csapatok pedig ezzel a változással immár direkt módon juthatnak a globális döntőbe, a FIRST LEGO League amerikai világfesztiváljára.
A hazai szervezésnek köszönhetően a 2021-es szezonban első alkalommal kerül majd megrendezésre a FIRST LEGO League Magyarországi nemzeti döntője, amelynek győztese az Egyesült Államokban képviselheti majd hazánkat.
A HelloWorld Egyesületet a LEGO Education egy hosszú, több mint egy éves folyamat során választotta ki az FLL versenyek Magyarországi képviseletére, amely nonprofit szervezet négy sikeres budapesti döntő és számos robotikai gyerektábor, rendezvény megszervezésével már korábban az FLL közösség aktív tagjává vált. “ Nagy öröm és ugyanakkor felelősség a hazai FIRST LEGO League robotversenyek koordinálása, ám szerencsére hazánkban már jelenleg is egy nagyon aktív és összetartó FLL közösség él, akikkel együtt dolgozva a korábbiaknál is több gyerekkel szerettethetjük meg a robotikát és a robotvezérlést” - mondta Molnár József, a HelloWorld Egyesület projektvezetője.
“Egyesületünk számára egyaránt fontos az informatikus életpálya, valamint a STEM tudományterületek népszerűsítése. Az FLL versenyszervezői státusz elnyerése hatalmas lehetőség, hogy a reáltudományok legbarátságosabb arcát mutassuk meg minél több gyereknek.” – mondta Virágh Márton, a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület elnöke.
Az FLL idei tematikája a RePLAY fantázianevet kapta, a feladatok és a pályaelemek pedig az egészséges életmód, a sportok és a fitnesz világába kalauzolják majd a csapatokat. A versenyre a hamarosan induló firstlegoleague.hu oldalon lehet majd jelentkezni.
Kapcsolódó cikkek
- A LEGO, a Samsung és az Audi a legvonzóbb hazai munkaadók
- A magyar robotkatica is részt vett a World Robot Olympiadon
- Robotversenyt rendeznek Budapesten
- A LEV3LUP csapat nyerte a robotika világverseny miskolci fordulóját
- Elstartolt a jövő innovátorainak bajnoksága
- Miskolc bekapcsolódik a világ legmenőbb robotépítő versenyébe
- Több ezren tekintették meg Budapest legnagyobb robotversenyét!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.