Elindult az SAP Növekedési Programja
Az SAP Hungary új kezdeményezéssel támogatja a koronavírus negatív hatásai által érintett kis- és középvállalkozásokat. A Növekedési Program keretében a vállalat teljeskörű felmérést és előremutató fejlesztési javaslatokat biztosít a növekedés és innováció mellett elkötelezett kkv-k számára, segíti őket az új piaci normákhoz való alkalmazkodásban és a változásokkal szembeni ellenálló képesség erősítésében.
Nincs olyan vállalkozás, amelyet ne állított volna kihívások elé a koronavírus, a sérülékenyebb, forrás- és eszközhiánnyal jobban sújtott kis- és középvállalkozói szektorra pedig ez különösen igaz. A Facebook, a Világbank és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) együttműködésével készült Future of Business Survey – melyben több mint 50 ország mintegy 30 ezer kkv-vezetője nyilatkozott a koronavírus hatásairól – szerint a Facebookon jelen lévő magyar kkv-k 26 százaléka függesztette fel tevékenységét január és május között, és 21 százalékuk számolt be arról, hogy munkavállalóinak száma csökkent a koronavírus-járvány miatt. A Budapesti Gazdasági Egyetem reprezentatív kutatása szerint ugyanakkor a magyar kkv-k 43 százaléka kényszerült az üzleti tevékenység részleges (35%) vagy teljes (8%) szüneteltetésére.
Az elmúlt hónapok egyik legfontosabb tanulsága, hogy a digitalizáció ma már nem lehetőség, hanem a működés és a piacon maradás egyik alapfeltétele. A COVID-19-hez hasonló krízisek számos negatív hatásuk mellett motorjai is lehetnek a fejlődésnek, az innovatív megoldásokra és működésbeli változásokra nyitott cégek megtalálhatják a piaci réseket, és előnyükre fordíthatják a megváltozott üzleti környezet adta lehetőségeket.
„A Növekedési Programunkkal a hazai gazdaság egyik legfőbb motorját jelentő kkv szektornak szeretnénk segítséget nyújtani, és velük együttműködve az üzleti élet újraindításán és felpörgetésén dolgozni. A komplex támogatási csomag keretében digitalizációs ütemtervek, forrástérképek, iparági elemzések és vállalatra szabott fejlesztési javaslatok kidolgozását kínáljuk ezeknek a cégeknek, folyamatos tudásmegosztással kiegészítve” – hangsúlyozta Pintér Szabolcs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, aki kiemelte: az első 20 jelentkező ingyenesen vehet részt a programban, a jelentkezéseket 2020. szeptember 30-ig várják.
A Növekedési Program keretében az SAP Hungary szakértői digitális stratégiai tanácsadást nyújtanak: azonosítják az üzleti célokat, átvilágítják a jelenlegi működésben felmerülő akadályozó tényezőket, és segítenek megtalálni azokat a lehetőségeket, eljárásokat, technológiákat, amelyek alkalmazásával a versenyképesség és a működési hatékonyság javul. Emellett digitalizációs beruházások előkészítéséhez kapcsolódó teljes körű pályázati tanácsadást is kínálnak, pályázatfigyeléssel, forrástérkép összeállítással, a legjobb pályázati gyakorlat biztosításával és igény esetén pályázatíró kiajánlásával, valamint pályázatok összeállításához a megtérülési számítások elvégzésével. A csomag részeként az SAP iparági elemzői portfóliót állítanak össze az adott iparág tendenciáiról, fontos üzleti folyamatok fő teljesítménymutatóiról, amelyek összehasonlításra kerülnek a résztvevő vállat saját technológiai érettségével, pénzügyi mérőszámaival. A vállalat átvilágítása után az SAP szakértői digitális átalakulási koncepciót fogalmaznak meg, és konkrét javasalatokat tesznek a hatékonyságnövelés támogatásához.
A vállalat szeptember 3-án ingyenes webinart tart az érdeklődőknek a program együttműködő partnereivel, a KPMG-vel, az IFSZ-szel, valamint Magyari Donát független fejlesztéspolitikai szakértővel. Az egy órás online program során a résztvevők jobban megismerhetik az induló programot és a jelentkezés részleteit, valamint megtudhatják, hogy hogyan vezet az út a nyertes pályázatoktól a digitális átalakulásig. Az eseményre itt várják a regisztrációt.
Kapcsolódó cikkek
- Kibervédelem, adattudomány és agilitás
- Csak látszólagos a bőség a munkaerőpiacon
- Sok céget a kiszámíthatatlan kommunikáció vitt csődbe
- Magyar biotech innováció segíthet megelőzni a munkahelyi koronavírus-gócpontok kialakulását
- Az üzleti szektor is beszáll az életmentő projektbe
- Sikerre vezethet a HR tapasztalatok megosztása
- „Mindent is” automatizálnának az SAP legújabb, házon belül indított startupjai
- Stylers Group: A hibrid munkavégzésé a jövő a techcégeknél
- Szórakoztatóközpont vagy közösségépítő berendezési tárgy?
- A Fujitsu új szolgáltatásokat vezet be a hibrid IT környezet optimalizálásához
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.