Kiállítás nyílt a Telekom Művészeti Gyűjteményéből a Ludwig Múzeumban
Miként sikerülhet megtalálni és megtartani az egyensúlyt egy összetett, ellentmondásokkal teli és gyakran ellentétektől terhes valóságban? A kiállítás fókuszában álló kérdés talán még sosem volt ennyire aktuális. A tárlat – reflektálva a fenti dilemmára – egyszerre sugall reményt, és fogalmaz meg állítást arról, hogy a művészeti vita és a szembenézés olyan gondolatokat ébreszthet, olyan élményeket közvetíthet, amelyek kifejezetten alkalmasak arra, hogy megtaláljuk ezt az egyensúlyt.
„A Telekom, mint Európa egyik legnagyobb távközlési szolgáltatója, erős gyökerekkel rendelkezik a kelet-európai térségben. Alaptevékenységünk megbízható szolgáltatása mellett kiemelten fontos számunkra a környezet, melyben működünk. Éppen ezért, társadalmi szerepvállalásunk az élet szinte minden területére kiterjed, legyen szó a környezet védelméről, edukációs tevékenységről, társadalmi érzékenyítésről, vagy a kulturális élet támogatásáról.
A Magyar Telekom több évtizede elkötelezett a hazai művészeti színtér erősítése, színesítése mellett, elsősorban zenei programok szervezése, szponzorálása által. Az Egyensúlyban című kiállítás megrendezése jó alapot nyújt a további párbeszédre, vélemények megosztására, közös feldolgozására, összhangban a Telekom vállalati filozófiája által megfogalmazott gondolattal: „Life is for sharing”.” – mondta el a kiállítás kapcsán Darja Dodonova, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese.
“Nagyon örülünk annak a lehetőségnek, hogy gyűjteményünk bemutatásra kerülhet a Ludwig Múzeumban, Budapesten. Egy kortárs művészeti gyűjtemény építése mindig izgalmas, kihívásokkal teli feladat. 2010-ben, mikor életre hívtuk az Art Collection Telekom-ot, célunk az volt, hogy támogassuk és szélesebb közönséggel is megismertessük a közép-kelet európai fiatal, kortárs alkotók munkáit. Azóta, ha visszatekintünk, már több, mint tíz kiállítást rendeztünk szerte Európában - többek között Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Romániában – és az egyöntetű pozitív visszajelzések megerősítettek minket abban, hogy valóban értékes gyűjteményt építünk.” – tette hozzá Antje Hundhausen, a Deutsche Telekom márka-élményért felelős vezérigazgató-helyettese.
A Telekom kifejezetten kortárs, térségünkben alkotó művészek munkáira koncentráló gyűjteménye izgalmas bepillantást nyújt a régió sajátos történelmi, politikai és kulturális helyzetére, egyedi problémáira, társadalmi dilemmáira. A tárlat szeptember 4. – november 22. között tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.
Kapcsolódó cikkek
- Korlátlan mobilnettel kezdhetik az új tanévet a Telekom Magenta1 ügyfelei
- Változás a Magyar Telekom Csoport felsővezetésében
- Már 23 településen kínál gigabites 5G-t a Telekom
- Online jövőbemutatót tart az LG a 2020-as IFA-n
- A TOP 3 legvonzóbb munkahely között a Magyar Telekom
- Induljon korlátlanul a tanév!
- Az Ericsson építi a Deutsche Telekom németországi 5G-hálózatát
- Digitális összefogással élhetőbbnek látjuk a jövőt
- Megnövelt mobilhálózati kapacitással készül a Telekom a nyári szezonra a hazai tavaknál
- Digitális szuperhősöket keres videópályázatában a Da Vinci Media
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.