Környezetbarát és biztonságos a jövő fűtési technológiája

forrás: Prím Online, 2021. május 14. 14:58

2021. január 1-től már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely közel nulla energiaértékű. Ez a követelmény jelenleg napenergiával, hőszivattyús technológiával, klímával, illetve elektromos fűtéssel érhető el, ugyanakkor egy tavalyi felmérés szerint az utóbbi mindössze 1 százalékát teszi ki a Magyarországon értékesített fűtési rendszereknek. A jövő fűtési technológiáját viszont ebben a kategóriában kell keresni: a fűtőfólia – az infrasugárzásnak köszönhetően – nem csak rövid felfűtési időt biztosít, de környezetkímélő is, és élettartama gyakorlatilag korlátlan.

Egy kormányrendelet értelmében idéntől minden új építésű ingatlan energiaigényének legalább 25 százalékát megújuló forrásból kell biztosítani, vagyis csak akkor kaphat egy épület használatbavételi engedélyt, ha legalább BB energetikai osztályú besorolást szerez.

 

A megszabott feltétel többféleképpen is teljesíthető. Az egyik és egyben legnépszerűbb megoldás a napelem, amit önköltségen 2023-ig éves elszámolásban vásárolhatnak az építkezők. Szintén felkapott a klíma, ami viszont közel sem olyan hatékony fűtésre. A lehetséges opciók közé tartozik még a hőszivattyús technológia, aminek ugyanakkor igen magas a beruházási költsége.

 

Amire talán a legkevesebben gondolnak a 25 százalékos határ teljesítésének tervezésekor, az az elektromos fűtés. 2020-as adatok szerint a Magyarországon értékesített fűtési rendszerek mindössze egy százalékát teszi ki ez a technológia, holott számtalan előnye van a többivel szemben.

 

 

Karbantartásmentes, és egy nap a telepítési ideje

A Jobbfóliát a jövő fűtési technológiájaként szokták emlegetni, és egyáltalán nem alaptalanul. Kis-Balázs Attila, a cég ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy a rendszer teljesen karbantartásmentes, ugyanis mozgó és kopó alkatrész sincs benne, tehát elromlani sem tud. Egyedül a termosztát lehet az, ami rakoncátlankodhat, de annak a cseréje csupán pár tízezer forintos összeg.

 

„A Jobbfóliát minden esetben valamilyen szilárd burkolat mögé kell telepíteni, legyen az laminált padló, beton, gipszkarton vagy járólap. A munkát mindig megfelelő villamossági végzettséggel rendelkező szakemberek végzik, és más rendszerekkel ellentétben, 160-180 négyzetméteres lakásokig egy nap alatt be is fejezik azt. A szakirodalom sugárzó fűtésként definiálja a fűtőfilmeket, mert azok elsősorban az előtte lévő szilárd burkolatot melegítik fel infrasugarakkal, és a továbbiakban már ez a szilárd burkolat sugározza szét fokozatosan és egyenletesen a hőt a helyiségben” – magyarázta.

 

Az energiatakarékossági szakértő példaként említette, hogy ha egy szobában 5 Celsius-fok van, és bekapcsolják a Jobbfóliát, az infrasugárzásnak hála, már percek múlva pólóban sem fáznak az ott tartózkodók, holott lehet, hogy a beltéri hőmérséklet még mindig nem magasabb 10 Celsius-foknál.

 

Kis-Balázs Attila arról is beszélt, hogy a Jobbfólia élettartama gyakorlatilag korlátlan, ugyanakkor 30 évente javasolni szokták mindenkinek a szakemberek, hogy cseréljen a lakásban villamos vezetékeket, hiszen ennyi idő alatt jelentős fejlődésen esik át az iparág.

 

„A technológiának nincs gáz- vagy füstkibocsátása, így biztonságban tudhatjuk szeretteinket, nem fordulhat elő fulladás vagy tűzveszély. Előnyei közé tartozik még, hogy teljesen hangtalan, ráadásul rendkívül környezetkímélő, semmilyen károsanyag-kibocsátása nincsen” – részletezte a cég ügyvezető-tulajdonosa.

 

A Jobbfólia beruházási költsége lényegesen alacsonyabb, mint egy gáz alapú fűtési rendszeré, a fenntartási költsége drasztikusan kevesebb, gyakorlatilag egyenlő a nullával, a fogyasztást tekintve pedig a gáz és a villany körülbelül ugyanott vannak.

 

Szemétszedésért sportkocsizás

A környezetvédelmi technológiát forgalmazó cégnek természetesen szívügye a bolygó egészsége is. Kis-Balázs Attila két évvel ezelőtt kezdett el azon gondolkodni, hogy ha Jobbfóliájuk van, akkor legyen egy jobb világunk is egyben.

 

A cég programjával közelebb szeretné hozni az embereket a természethez, környezetbarátabb gondolkodásra próbál ösztönözni mindenkit. Honlapjukon és applikációjukban közösségi szemétszedéseket és faültetéseket szerveznek. A résztvevők az események után pontokat gyűjthetnek, amiket később akár wellnessutalványra, ebédjegyre vagy sportkocsizásra is be lehet váltani. 

 

Céljuk, hogy év végén egyszerre öt helyszínen legyenek jelen a szemétszedő csapatok, így egyfajta barátságos versenyt is tudnának hirdetni közöttük. Emellett óvodákkal is szeretnének együttműködni a közeljövőben, hogy a gyerekeknek már fiatalon megtaníthassák, mi az a szelektív hulladékgyűjtés, és miért jó, vagy a másik oldalról: miért baj, ha teleszemeteljük az erdőinket.

 

Fotó: jobbfolia.hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05