Azonnali feltöltést kapnak a jövőben a segway-ek

forrás: Prím Online, 2021. július 31. 10:28

A városi mikromobilitás infrastrukturális fejlesztésére szakosodott DUCKT együttműködésre lépett a Magyarországon is jól ismert elektromos roller - és járműgyártó céggel, a Segway-Ninebottal. Ennek köszönhetően a jövőben a DUCKT-adapterekkel ellátott segway-ek kerülnek forgalomba. Ezek azonnali áramfelvételre lesznek képesek a DUCKT töltőállomásokon, amelyek már világszerte több mint ezer helyen állnak rendelkezésre.

Elég mindössze egy adapterrel felszerelni a járműveket, és a DUCKT állomás máris automatikusan képes kommunikálni az e-kerékpárokkal és e-rollerekkel, így a felhasználók a beazonosítást követően rögzíthetik a járműveket, és önállóan, egyetlen másodperc alatt megkezdhetik a töltést. A most megkötött együttműködés révén a Segway Max-et előre felszerelt adapterrel és a hozzáillő szoftverrel hozzák majd forgalomba, azaz a felhasználók az e-rollerek kézhezvétele után képesek lesznek a DUCKT töltőállomások azonnali használatára, amelyek kialakításánál kifejezetten szem előtt tartották a biztonságos parkolást, valamint az e-járművek stabil rögzítését és töltését. 

 

A DUCKT egyike azon technológiai cégeknek, amely a zöld és tiszta technológiák elterjesztésében, a mobilitás, valamint az okos megoldások szélesebb körű alkalmazásában érdekelt EIT InnoEnergy támogatásával működik. A szervezet magyarországi központjának vezetője, Dervalics Ákos szerint az egyéni elektromos közlekedési lehetőségek megteremtésével párhuzamosan az ezeket meghatározó infrastrukturális háttér és szabályozási környezet összehangolt változtatására is szükség van. Ma még az elektromos rollerek, kerékpárok használata korántsem egyértelmű, ennek megfelelően a lakosok közlekedési igényei, illetve a városok adottságai együttesen befolyásolják a települések szerepvállalását a mikromobilitás fejlesztésében. Legkézenfekvőbbnek az tűnik, ha a szabályozás és az infrastruktúra együtt jár: ennek eredményeként nemcsak azt mondja meg a város, hogyan engedélyezi egyes közlekedési eszközök használatát, hanem azt is, hol és hogyan lehet azokat tárolni, tölteni. Ez a modell nagyban hozzá fog járulni az élhető környezet megteremtéséhez – véli a szakember.

 

Az EIT InnoEnergy magyarországi képviselete részt vesz az INTERREG CENTRAL EUROPE társfinanszírozásában futó InNow projektben is, amelynek célja, hogy közvetítő szerepet nyújtson a cleantech startupok és azok potenciális üzletei partnerei számára. Jelentkezni a https://greenbrother.hu/apply oldalon lehet.

Kulcsszavak: DUCKT E-roller Segway

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36