Vezető konténerbiztonsági vállalatot vásárol fel a SUSE

forrás: Prím Online, 2021. november 11. 11:10

A SUSE bejelentette, hogy megállapodást kötött a NeuVector Inc. felvásárlására. A kaliforniai központú szervezet vezetőnek számít a konténerek teljes életciklusára kiterjedő biztonságot kínáló megoldások piacán. A cég termékeivel végponttól végpontig terjedő védelmet nyújt a sebezhetőségek DevOps folyamatokban történő kiküszöbölésétől kezdve az automatizált biztonságon át egészen a compliance feltételek teljesítéséig. 

A 2015-ben alapított vállalat minden iparágat képes kiszolgálni, beleértve az olyan szigorúan szabályozott területeket is, mint például a pénzügyi és az állami szektor. A felvásárlásnak köszönhetően a SUSE még nagyobb biztonságot kínálhat a konténereket használó ügyfelei számára, és teljes körű, integrált megoldást nyújthat számukra a konténerek kezeléséhez és védelméhez.

 

Az akvizíció teljes ellenértéke 130 millió dollár, ebből 101 millió dollár a SUSE meglévő készpénzállományából származik, 29 millió dollár pedig 695 853 új részvény kibocsátásából. A SUSE a Rancher tavalyi, sikeres integrációjához hasonlóan jelentős keresztértékesítési potenciált lát a két szervezet ügyfélbázisában, és arra számít, hogy a kombinált kínálat új lehetőségeket nyit a SUSE értékesítési csatornájában. A SUSE korábbi elveihez és működéséhez hűen a NeuVector platform forráskódját is nyílttá fogja tenni. Azzal, hogy a NeuVector nyílt forráskódúvá válik, ez a megoldás lehet az első számú választás a Kubernetes-fürtök biztonságossá tételéhez az adatközpontokban, a felhőben és az edge környezetekben egyaránt.

 

 

A 451 Research friss elemzése alapján a konténerek biztonsága a legfontosabb tényező a felhőnatív platformok vállalati használatának növelése terén, különösen az erősen szabályozott és nagyobb védelmet igénylő iparágakban. Ezért is tartja fontosnak a SUSE, hogy integrálja a NeuVectort a SUSE Rancher vállalati konténerfelügyeleti megoldásba. Így végponttól végpontig terjedő biztonságot kínálhat bármilyen kritikus fontosságú környezetben, lefedve az összes, a konténeres alkalmazásokhoz kapcsolódó folyamatot a fejlesztéstől kezdve a telepítésen át a futtatásig. A megoldás képes más konténeres platformokkal és Kubernetes disztribúciókkal is együttműködni, és gondoskodni azok biztonságáról.

 

„Ügyfeleink világossá tették, hogy a biztonság kritikus fontosságú számukra a felhőalapú működéshez és a digitális átalakuláshoz, az akvizícióval pedig biztosíthatjuk nekik a védelemhez szükséges képességeket. Azzal, hogy integráljuk a NeuVectort a SUSE Rancherbe, egy rendkívül erős vállalati konténerkezelési és -biztonsági platformot hozhatunk létre, amely garantálja az ügyfeleink által elvárt, végponttól végpontig terjedő konténerbiztonságot. A NeuVector a Rancherhez hasonlóan hatékonyan kiegészíti meglévő termékeinket, és lehetővé teszi a belépést a gyorsan növekvő piacokra” – foglalta össze Melissa Di Donato, a SUSE vezérigazgatója.

 

A NeuVector évek óta együttműködik a SUSE-val, az ügyfelek már most is telepíthetik a NeuVector megoldást a SUSE Rancher alkalmazáskatalógusából. A felvásárlásnak köszönhetően a SUSE még biztonságosabb szoftvereket kínálhat a meglévő és a leendő SUSE Rancher ügyfelek számára, akik ezáltal egy teljesen integrált konténerbiztonsági megoldást vehetnek igénybe, amely lehetővé teszi számukra, hogy megvédjék rendszereiket és folyamataikat a rosszindulatú támadóktól. 

 

Az akvizíció révén a SUSE Rancher még hatékonyabban tudja támogatni a szervezeteket a kockázatkezelési feltételek teljesítésében az olyan erősen szabályozott iparágakban, mint a pénzügy, az egészségügy és a kormányzati szektor. A NeuVector egyedülálló módon képes hálózati ellenőrzést is végezni a konténerek biztonságának fenntartásához, ami a legerősebb védelmet nyújtja a lehető legkevesebb beavatkozással. A megoldás a nulla bizalom megközelítést is támogatja, amelyet egyre több ügyfél alkalmaz a biztonság erősítéséhez.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36