Hivatalos Amazon Web Services oktatóközpont lett a Training360
Magyarországon elsőként szerzett hivatalos Amazon Web Services Training Partner címet a Training360. Az oktatócégnél így mostantól elérhetőek az Amazon Web Services felhő-alapú szolgáltatásaihoz kapcsolódó tréningjei, valamint a nemzetközi AWS vizsgák is megszerezhetőek.
Az Amazon Web Services (AWS) a világ egyik legátfogóbb és széles körben elfogadott felhő alapú szolgáltatása. Az AWS folyamatosan terjeszti szolgáltatásait, hogy virtuálisan támogathasson bármilyen felhő alapú rendszert, és mára már több mint 200 különböző dedikált szolgáltatás érhető el a klasszikus tárhelytől kezdve az adatbázis-szervereken át egészen a felhő alapú mesterséges intelligencia megoldásokig. Az ezek használatához és menedzseléséhez szükséges technikai tudás szerencsére mostantól Magyarországon is elérhető, illetve megszerezhető. „Büszkék vagyunk arra, hogy komoly felkészülést követően Magyarországon elsőként kiérdemeltük a hivatalos Amazon Web Services oktatóközponti címet. Ügyfeleink így ezentúl az AWS hivatalos tanfolyamait is elérhetik a Training360-on keresztül. Az AWS egy stratégiailag is fontos terület számunkra. Úgy látjuk, hogy a hazai piacon a felhő technológiák alkalmazása és lehetőségeinek kiaknázása most indul be csak igazán, és ehhez az AWS a legátfogóbb és legszélesebb körben elfogadott felhő alapú szolgáltatást biztosítja az ügyfelek számára. A hatékony bevezetéséhez és implementálásához megfelelően képzett szakemberekre is szükség van, mely tudás megszerzéséhez a magas minőségű, hivatalos AWS tanfolyamok nyújtanak garanciát” - mondta Kovács Zoltán, a Training360 Kft. oktatási- és fejlesztési igazgatója.
A képzési portfólió a hazai igényekre szabottan került összeállításra, elsősorban az architekt, üzemeltetés, fejlesztés és AI területekre fókuszálva. A tanfolyamok már elérhetők tantermi vagy online formában is. A képzések és megfelelő gyakorlati idő eltelte után a Training360-nál a nemzetközi hivatalos AWS vizsgák is megszerezhetők. Ez utóbbi egyébként az AWS-sel foglalkozó vagy azt használó vállalatok számára elérhető AWS partneri címek megszerzéséhez is szükségesek. A partnerek számára egyébként további kedvezmények is járhatnak a hivatalos képzések díjából.
Az AWS platformjait és szolgáltatásait ma már minden vállalat ki tudja használni, legyen szó kis- és középvállalatokról, startup cégekről vagy nagyvállalatokról. A képzések üzemeltetőknek, fejlesztőknek, architekt-eknek, valamint DevOps mérnököknek szólnak, akiknek feladatuk AWS alapú infrastruktúrák, rendszerek és szolgáltatások fejlesztése, bevezetése, implementálása, karbantartása és támogatása.
Kapcsolódó cikkek
- Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán
- Stratégiai együttműködés a Bosch és az Óbudai Egyetem között
- Ez lesz a következő években a 4 legfontosabb soft skill
- Több száz siket fiatal életét befolyásolja a jelnyelv használata
- Tudóspalánták éjszakája
- Virtuális valóság is segíti a mérnökképzést a Bosch laboratóriumában a Debreceni Egyetemen
- Magyar diákok az unió egyik legbefolyásosabb digitális innovációs egyetemi képzésén
- A nagyvállalatok beszállnának a hazai oktatásba
- Egyenes út az IT világába
- Szövetségre lépett a mérnökökkel a Miskolci Egyetem
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.