Informatikai átállás miatt csak korlátozottan lehet ügyeket intézni a Vodafone-nál
A hatékonyabb, egységesebb ügyfélkiszolgálás érdekében a Vodafone Magyarország július 11-16. között informatikai átállást végez, ez idő alatt az online és személyes ügyintézés, értékesítés, valamint egyes speciális szolgáltatások (például mobilvásárlás – autópályamatrica, parkolás) nem lesznek elérhetőek.
A szolgáltató felhívja a figyelmet: az alapszolgáltatások, így az otthoni (vezetékes TV, internet, telefon) szolgáltatások és a mobil hívások indítása/fogadása, az SMS küldés/fogadás, az adathasználat, valamint a hibabejelentések a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül ebben az időszakban is végig elérhetőek lesznek. A szolgáltató arra kéri az ügyfeleket, hogy szükséges ügyeiket intézzék el még az átállás előtt, mivel azalatt nem lesz lehetőségük a szokásos ügyintézésre. A szolgáltató az ügyfeleket több csatornán keresztül közvetlenül értesíti a változásokról, továbbá az ügyfelek az átállással kapcsolatos naprakész tájékoztatást (többek között az átállás előtti javasolt teendőket, illetve az említett időszakban el nem érhető funkciók listáját, valamint az előfizetők részére készített, az átállást támogató segédleteket) az erre a célra létrehozott aloldalon érik el.
A Vodafone Magyarország július 11-16. között informatikai átállást végez, amely gyakorlatilag a Vodafone-UPC integráció utolsó lépése, melynek eredményeképp a Vodafone Magyarország teljes mértékben konvergens digitális szolgáltatóvá válik.
Az átállás alatt az online és személyes ügyintézés, értékesítés, valamint egyes speciális szolgáltatások (például mobilvásárlás – autópályamatrica, parkolás) nem lesznek elérhetőek. Ugyanakkor az alapszolgáltatások, tehát az otthoni szolgáltatások, így a vezetékes TV, internet és telefon, a mobil hívások indítása és fogadása, az SMS küldés és fogadás, az adathasználat, valamint a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli hibabejelentés ez idő alatt is végig elérhetők lesznek.
Fontos információk vezetékes szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleknek
A vezetékes szolgáltatással kapcsolatosan a szolgáltató felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy az átállásra való felkészüléssel összefüggésben egyes, vezetékes szolgáltatásokhoz kapcsolódó ügyintézésekre már június 24-től csak korlátozottan lesz lehetőség, ezért amennyiben új vezetékes szolgáltatást vagy médiaeszközt szeretnének megrendelni, azt június 23-ig vagy személyesen az üzletekben július 7-ig tehetik meg. Hasonlóképpen a meglévő vezetékes szolgáltatás másik címre való áthelyezését is június 23-ig kérhetik az ügyfelek. Új vezetékes szolgáltatás vagy médiaeszköz megrendelésére továbbá meglévő vezetékes szolgáltatás másik címre való áthelyezésére az átállás alatt nem lesz lehetőség. A Vodafone továbbá arra kéri ügyfeleit, hogy július 6-ig fizessék be számláikat, az érintett időszakban pedig ne indítsanak számlabefizetést. Amennyiben korábbi otthoni számlákra van szükség, azokat érdemes már július 8. előtt letölteni a My Vodafone Otthoni fiókból, ugyanis ezek július 9. után ezen a felületen már nem lesznek elérhetők. Az informatikai átállás eredményeképpen az ügyfelek új számlafizető azonosítót kapnak, amelyről e-mailben és SMS-ben is értesítést kapnak. A szolgáltató felhívja a figyelmet, hogy az informatikai átállást követően az ügyfelek a megszokottnál később kaphatják meg a számlákat, de ebből eredően az ügyfeleket hátrány nem éri, a befizetési határidőt meghosszabbítják, a szolgáltató nem számít fel késedelmi kamatot és elektronikus számla esetén az ügyfelek nem veszítik el az e-pack kedvezményt sem.
Fontos információk mobilszolgáltatást igénybe vevő ügyfeleknek
Mobil szolgáltatások esetén a Vodafone azt javasolja ügyfeleinek, hogy gondoskodjanak időben az elegendő adatmennyiségről és a roaming szolgáltatások aktiválásáról – különös tekintettel a nyári szabadságok és nyaralások időszakára. A szolgáltató felhívja a figyelmet, hogy július 11-ig fizessék be számláikat. A feltöltőkártyás ügyfelek ATM-en keresztül változatlanul feltölthetik egyenlegüket, valamint a szolgáltató kéri az ügyfeleket, hogy az ezen időszakban esedékessé váló éves feltöltőkártyás adategyeztetéssel kapcsolatos teendőket még az átállás előtt végezzék el.
Mi nem lesz elérhető az informatikai átállás időszakában?
Június 24. és július 16. között nem lesz elérhető:
• Vezetékes szolgáltatással kapcsolatos webshop, online leadott rendelések - új vezetékes szolgáltatás vagy médiaeszköz megrendelése online június 23-ig vagy személyesen az üzletekben július 7-ig lehetséges.
• Meglévő vezetékes szolgáltatások áthelyezése egy másik címre
Július 11-16. között nem lesz elérhető:
• Mobil előfizetéssel kapcsolatos webshop, online leadott rendelések. Emiatt új szolgáltatás vagy készülék rendelésére, vagy meglévő mobil előfizetés módosítására július 11-ig van lehetősége az ügyfeleknek. A szolgáltató azt javasolja továbbá az ügyfeleknek, hogy július 6-ig rendeljék meg SIM kártájukat vagy mobil készüléküket, hogy még időben kiszállíthassák.
• My Vodafone online ügyfélszolgálat, My Vodafone alkalmazás – a Vodafone weboldalon és alkalmazásban nem érhetők el a számlák, szolgáltatások.
• Meglévő vezetékes szolgáltatások módosítása
• Streaming és kiegészítő TV szolgáltatások megrendelése
• Meglévő mobil előfizetés módosítása (szerződéshosszabbítás, tarifacsomagváltás). Adat- és egyéb kiegészítő opciók vásárlása. Roaming szolgáltatás aktiválása.
• Mobil és vezetékes számlázással kapcsolatos online és személyes ügyintézés
• Vodafone TV web és mobil alkalmazás elérés
• Eszközökkel/készülékekkel kapcsolatos ügyintézés (szerviz, kárrendezés, biztosítás)
• Mobilvásárlás (autópálya matrica, parkolás, lottó)
• Easy Rider alkalmazás
• Feltöltőkártyás éves adategyeztetés, SIM kártya aktiválás
A teljes lista az informatikai átállásban érintett folyamatokról és a teendőkről a Vodafone erre a célra létrehozott aloldalán érhető el.
A Vodafone az ügyfelek megértését és türelmét kéri a július 11-16. közötti időszakban.
Kapcsolódó cikkek
- Hallássérültek koncertélményét támogatja a Vodafone 5G megoldása
- Robotok jelentették be a Vodafone Alapítvány Scratch-versenyének nyerteseit
- Horvátország mellett további 28 országban érhető el a Vodafone 5G roaming szolgáltatása
- Emlékérmet vehette át a Parlamentben a Vodafone Magyarország Alapítvány
- 5G drónok segítségével forradalmasítja az egészségügyet a Vodafone
- Az új Internet Pro díjcsomagban a vezetékes internet mobilinternettel egészül ki
- Gyorsabb és hatékonyabb információcsere a közlekedésben résztvevők között
- Elsők között teszi országosan elérhetővé a CAT-M hálózatot a Vodafone
- Tartalomszolgáltatókat segít a Vodafone
- A megnövekedett adatigényhez igazítja lakossági mobilinternet portfólióját a Vodafone
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.