Rekordot döntött a Marketing Diamond Awards

forrás: Prím Online, 2023. január 30. 18:05

Január 26-án, a budapesti SYMBOL-ban adták át a Marketing Diamond Awards 2022-es elismeréseit. Idén ismét a Billingo Technologies Zrt. lett „Az Év Megbízója”, a Kreatív Vonalak Kft. pedig a tavalyi évhez hasonlóan „Az Év Ügynöksége” díjat nyerte el. „Az Év Marketingnagykövete” címet pedig a Pentacom ügynökség érdemelte ki a 29 tagú, meghatározó hazai hirdetőkből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján.

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) immár nyolcadik alkalommal hirdette meg a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára a Marketing Diamond Awards díjat. A kezdeményezés alapvető célkitűzése változatlanul az, hogy a hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével a szövetség hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlatok elterjedéséhez, valamint segítse a kisebb piaci szereplőket is a minél tudatosabb marketingtevékenység végzésében. A kisebb piaci szereplők, valamint a szerényebb marketing-költségvetésből gazdálkodók esetén még fontosabb feladatunk rávilágítani arra, hogy a marketing üzleti eredményességet támogató ereje leginkább akkor mutatkozik meg, ha a marketing szervezeteken belül kiemelt stratégiai-, menedzsmenti, illetve üzletfejlesztési szerepet kap, túlmutatva a végrehajtó, puszta értékesítést támogató funkcióján – emeli ki az MMSZ elnöke, Hinora Ferenc.  Ez a fajta edukációs célkitűzés egyben a díj kiemelt küldetése is – teszi hozzá a szervezet első számú vezetője, akik egyben a szakmai zsűri elnöke is.

 

Sárospataki Albert, az idén újra elismert Billingo Technologies Zrt. alapítója szerint egyértelműen látszik, hogy azok a szereplők aknázzák ki az üzleti lehetőségeket megfelelően, illetve kezelik a társadalmi és környezeti kihívásokat eredményesen, akik a marketingre nem pusztán költségtényezőként, hanem sokkal inkább stratégiai területként gondolnak. Nagy Barna, az idén is díjazott Kreatív Vonalak Kft. ügyvezetője az ügynökségek kiemelt szerepét abban látja, hogy a szerényebb költségvetéssel bíró projektek esetén is a lehető legkreatívabb, leginnovatívabb eszközökkel, megoldásokkal támogassák a vállalkozásokat stratégiai és üzleti céljaik elérésében.

 

 

A Marketing Diamond Awards nem csak abban különbözik a többi szakmai díjtól, hogy a kisebb forrásból kivitelezett megoldásokat, kampányokat, illetve programokat díjazza, hanem a zsűrizési módszer tekintetében is. A pályázat zsűrije idén is két részből állt: az ügynökségi oldalt 14, míg a hirdetőket összesen 15 szakember képviselte a szakmai grémiumban, amelyre nagy munka hárult, hiszen rekordszámú jelentkező pályázott idén is a Marketing Diamond Awards kiírására: 76 cég összesen 223 nevezése érkezett 14 kategóriába. A pályázók több mint fele az ügynökségi oldalt képviselte, míg idén már 36 megbízó is pályázatot nyújtott be, amely örömteli növekedést mutat az elmúlt évekhez képest. A legtöbb pályázat a márkaépítés, a design és kreatív megoldások, az online felületen futó kampányok, a tartalommarketing, valamint az eseményalapú aktivációk kategóriájába érkeztek. A soha nem látott mennyiségű pályázatból a zsűri döntése alapján idén összesen 167 gyémánt került kiosztásra. 

 

A rekordszintű nevezési szám igazolja, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy ügynökségek és a nagy márkák kiváltsága, hanem a kis költségvetésű kampányok sajátja is lehet. Az idei kiemelt érdeklődés egyben ugyanakkor azt is példázza, hogy a hazai kkv-ék egyre inkább marketingorientált szervezeteket építenek, amely segítségével a vállalkozások képesek lehetnek megfelelő válaszokat adni a jelenlegi időszak kihívásaira is.

 

A díjátadót január 26-án tartották a budapesti SYMBOL-ban, az elismerések átadását követően pedig egy kötetlen “networking night” is megrendezésre kerül, amelyen számos hirdető vállalkozás és szolgáltató ügynökség képviselője vett részt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09