Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
Elkészült a délvidéki magyar kulturális élet dokumentálására és bemutatására hat éve alapított zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) következő hat évre szóló stratégiai és digitalizálási terve.
"Most fejeződött be három vajdasági irodalmi folyóirat, a Létünk, a Kalangya és a Híd digitalizálása. A Létünk esetében ez négy évtizedet jelent, tavaly ugyanis már a 40. évfolyamába lépett a lap. Az 1934-ben alapított Híd pedig a Kárpát-medence legrégebbi irodalmi folyóirata" - mondta el az MTI-nek Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója az intézet munkájának részleteiről, hozzátéve, hogy a közeljövő nagy feladatainak egyike a legnagyobb délvidéki magyar nyelvű közgyűjteményt magába foglaló Szabadkai Városi Könyvtár anyagának digitalizálása lesz.
A digitalizálást elsősorban a VMMI munkatársai végzik, ugyanakkor a szabadkai anyag esetében helyben, a könyvtárosok közreműködésével zajlik majd az állomány elektronikus feldolgozása.
Most elkészült stratégiájának és digitalizálási tervének megfelelően a VMMI eddigi feladatainak megfelelően a következő hat évben is folytatja a vajdasági magyarság szellemi örökségének összegyűjtését és rendszerezését, hogy a kutatók és az érdeklődők számára elérhetővé tegye (http://adattar.vmmi.org/).
A könyveket, folyóiratokat és egyéb nyomtatott kiadványokat, valamint a Vajdaság magyar népzenekincsét magába foglaló, elektronikus úton is elérhető gyűjtemény a tervezett egységes Kárpát-medencei adatbázis része lehet.
Hajnal Jenő elmondta még, hogy a digitális feldolgozással a legkisebb szórványtelepülésen élő magyarok számára is igyekeznek elérhetővé tenni a kulturális értékeket.
A VMMI a délvidéki magyarság részleges kulturális autonómiáját képviselő Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdaság Tartomány közös alapításában működik 2006 óta Zentán.
Kapcsolódó cikkek
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Újabb civil megmozdulás az ACTA ellen
- A német alkotmánybíróság elzárta a PIN-kódokat és jelszavakat a nyomozóhatóságok elől
- Használt számítógépek szegény gyerekeknek
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Telefonhívások, e-mailek, sms-ek adatainak tárolását írná elő a brit kormány
- Óriási siker a Putyint rács mögött ábrázoló fiktív YouTube-videó
- Self-publishing: szöveg-lerakat vagy virágzó text-kultúra?
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.