Az internet szabadságáról tanácskoztak az EBESZ keretében Bécsben
Az internet és a médiaszabadság kérdéseiről rendeztek konferenciát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében Bécsben. A rendezvényen felszólalt Kumin Ferenc helyettes államtitkár és Haraszti Miklós, az EBESZ volt sajtószabadság-képviselője is.
Az EBESZ sajtószabadság-képviselőjének kezdeményezésére rendezett konferencián kétszázötvenen vettek részt, köztük kormányzati szereplők, civil szakértők és nemzetközi szervezetek képviselői.
A pénteki plenáris ülésen felszólaló tagállami küldöttségek túlnyomó része megerősítette elkötelezettségét a tavaly decemberben, Dublinban elfogadott nyilatkozattervezet mellett, amelyben a szervezet 57 tagállama közül 48 - köztük Magyarország - kinyilvánította: tiszteletben tartják az egyének jogát ahhoz, hogy alapvető szabadságaikat és emberi jogaikat az új technológiák, így az internet, a mobil hálózatok és a közösségi média segítségével gyakorolják. Az EBESZ-en belüli alapvetően eltérő megközelítéseket tükröz, hogy a szovjet tagköztársaságok nagy része - a balti államok és Ukrajna kivételével - nem csatlakozott ehhez a nyilatkozathoz.
Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára felszólalásában a magyar médiahelyzetről beszélt. Az online média sokszínűségét és a sajtószabadságot talán az internetes hírmédiumok helyzete illusztrálja a leginkább - emelte ki. A magyar internetes média jellegzetessége - fejtette ki - , hogy az internet-kor kezdetén létrejöttek olyan hírportálok, amelyek nem valamely nyomtatott lap internetes változatai, hanem önálló hírmédiumok. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy meg tudták őrizni függetlenségüket és autonómiájukat - vélekedett. Ezek a médiumok nagyon "kritikus, szarkasztikus, ironikus" hangot képviselnek a magyar sajtóvilágban, és jól illusztrálják a magyar sajtószabadságot és a média pluralizmusát - mondta.
Kumin Ferenc szerint hatékonyan és eredményesen működik Magyarországon az internetes hírszolgáltatók önszabályozó testülete. Az MTI kérdésére kifejtette: a tartalomszolgáltatók egyesülete több kérdésben közös álláspontot alakított ki szakmai kérdésekben. Az önszabályozás hatékony működését mutatja, hogy az új médiatörvény hatályba lépése óta - egyes aggodalmakkal ellentétben - nem volt szükség arra, hogy a médiahatóság szankció jellegű lépést hozzon - mondta.
A konferencián felszólalt Haraszti Miklós, az EBESZ volt sajtószabadság-képviselője, az ENSZ szervezet jelenlegi fehéroroszországi különmegbízottja is. Haraszti csütörtökön egy panelbeszélgetés keretében annak a nézetének adott hangot, hogy az online média alapvetően különbözik a média más formáitól, ezért nem helyes, ha a többi médiummal azonos módon szabályozzák. Az internetes médiára globális jellege miatt sem alkalmazható a területi alapú tartalomszabályozás elve, a kormányok mégis megpróbálják visszaszorítani a területi korlátok közé - hangsúlyozta. Szerinte ennek lehetetlensége hamarosan szükségszerűen nyilvánvalóvá válik az internet sávszélességének rohamos növekedése miatt. A tartalomszabályozás jelenleg is csak "önkényesen, szelektíven és átpolitizáltan" lehetséges, mert az ellenőrzés nem lehet következetes - mondta Haraszti.
Bár demokráciákban nem lehetséges a belső internet olyan jellegű elszigetelése a külvilágtól, mint Kínában vagy Iránban, lehetségesek a globális média jellegének meg nem értéséből vagy akár szándékos figyelmen kívül hagyásából eredő részleges korlátozások - jegyezte meg az EBESZ korábbi illetékese.
Kapcsolódó cikkek
- Szigorúbb internetszabályozásról dönthetnek Kínában
- Csaknem ötven ország szövetkezik a gyerekek internetes szexuális zaklatása ellen
- Akinek mobilja van, valóban tagja a netközösségnek?
- Hová forduljunk panaszunkkal internetes vásárláskor?
- Vállalatok számítógépeit figyelnék Kínában
- Hogy ki csinálta az internetet? Hát persze, hogy az állam!
- Újabb hivatalnokot buktattak meg "online megfigyelők" Kínában
- Kire hagyjuk digitális örökségünk?
- Freedom House: Magyarországon biztosított az internet szabadsága
- NMHH: egy év alatt csaknem másfélezer bejelentés érkezett az Internet Hotline-ra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.