Számítógépre pályázhatnak a rászoruló gyerekek
Számítógépre pályázhatnak július 4-ig rászoruló gyerekek a Mátrix Közhasznú Alapítvány Számítógép Álom elnevezésű programjában.
A pályázatnak tartalmaznia kell a szülő/gondviselő nyilatkozatát a hátrányos helyzetről, a gyermekek és a szülő nevét, gondviselő címét, telefonszámát és pontos elérhetőségét.
A gyermek osztályfőnökének a feladata, hogy a szülői nyilatkozatot és a gyermek félévi, vagy év végi bizonyítványának iskola által hitelesített másolatát beküldje az alapítvány címére: 6701 Szeged, PF: 929., a "Számítógép Álom 2013" mottó feltüntetésével.
Az adományozott gépeket a támogatottak harmadik fél számára tovább nem adhatják, visszaélés észlelése esetén az alapítvány a támogatottal szemben eljárást kezdeményez.
Az alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító támogatói programja révén 2013-ban is ötven rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerek kap komplett (használt, de még használható) számítógépet.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb közbeszerzési felhívást tett közzé a NISZ a GSM-R projekthez
- Vizuális étlap nyerte a startup versenyt
- Kreatív pályázat és nemzetközi minősítés diákoknak
- Tehetségkutató verseny indul ifjú feltalálók és kutatók számára
- Az EU 12,4 milliárddal támogatja a nyelvi és informatikai készségfejlesztést
- NFÜ: véleményezhető a közoktatás informatikai eszközfejlesztési pályázata
- Tudományos pályázatot hirdetett a Google tinik számára
- Viharsarki iskola-számítógépek pályázatból
- Közel 550 laptopot nyert két békéscsabai iskola egy pályázaton
- A digitális táblák szállítására szeptember 4-éig kell ajánlatot tenni
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.