A Xiaomi lekörözte az Apple-t a kínai piacon
A Canalys, független elemző cég adatai alapján a Xiaomi hivatalosan is megelőzte az Apple-t a kínai piacon. Ezzel a cégóriás csupán a hetedik helyen áll.
A második negyedév adatai alapján nem teljesít túl fényesen Kínában az Apple. Bár a globális piacot tekintve a vállalat a dobogó második fokán áll, kínai viszonylatban viszont a közelébe sem ér. Tény, hogy mindkét esetben – részesedést tekintve – messze lemaradva a Samsung mögött „kullog”, ám a vetélytárs még a kínai piacot is uralja.
Korábban írtunk róla, hogy a kisebb cégek egyre jobban törnek fel, a kínai viszonyokat nézve olyannyira, hogy nem csak a Xiaomi, hanem a Lenovo, ZTE és Huawei is maga mögé utasította az Apple-t. Ezzel a vállalat csak a lista hetedik helyén áll.
Többször érte már az a vád a vállalatot, hogy „Apple klón”, de termékeik között Samsung modellekre hajazó telefonokat is találunk. Ám, úgy tűnik, erre vevők az emberek, és inkább megveszik az alacsonyabb árfekvésű Xiaomi modelleket a felső kategóriás iPhone-ok helyett.
Ebből a pozícióból elég nehéz lesz az Apple-nek visszaszerezni piaci helyzetét a térségben. Bár az olcsó iPhone híre egyre jobban kezd elterjedni, elképzelhető, hogy maga az Apple is ebben látja a „kiutat” több szempontból is, ám lehet, hogy mindez már túl kevés, és túl későn kapcsoltak.
Forrás: TheNextWeb.com
Kapcsolódó cikkek
- Újabb kínai Apple-beszállítót gyanúsítanak munkajogi visszaélésekkel
- Egyre jobban teljesít a Samsung
- Az Apple és a Samsung szomszédok lesznek
- Újabb szabadalmi perbe futott bele az Apple Kínában
- Galaxy S4 zoom – tökéletes fotografikus képességekkel
- Galaxy Ace 3 – augusztusban hozzánk is megérkezik
- Rohamosan nő a táblagépek értékesítése a világpiacon
- Samsung Galaxy S4 a Vodafone-nál is
- Samsung GALAXY S 4 okostelefon mától előrendelhető a Telekomnál!
- A Samsung tarolt, a Huawei a harmadik helyre tört fel az okostelefon-piacon
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.