Magyar találmánnyal korrigálható a színtévesztés
Egy magyar kutatócsoport olyan eszközt fejlesztett ki, amellyel hatékonyan korrigálható a színlátás. A Colorlite névre keresztelt szemüveget elsőként a magyar fogyasztók vásárolhatják meg.
Genetikai eredete miatt a színtévesztést a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet gyógyítani, de egy magyar kutatókból álló csapat munkájának köszönhetően lehetőség nyílt a rendellenesség tüneteinek korrigálására.
Korábban úgy tartották, hogy a színtévesztésért az érzékelő pigmentek elégtelen működése a felelős. A Budapesti Műszaki Egyetemen Dr. Ábrahám György és Dr. Wenzel Klára – a speciális Colorlite szemüveg megalkotói – több mint két évtizede kutatják a színlátást. Eredményeik szerint a színtévesztés oka a teljes színkép más-más hullámhosszaira érzékeny pigmentek működésében rejlik. A színtévesztőknél az érzékenységi tartományok a normálishoz képest eltolódnak: másként a leggyakoribb vörös-zöld, és másként az egyéb színtévesztők esetében. A rendellenességgel élők emiatt nem tudják megkülönböztetni az egyes színeket.
A felfedezésre épülő matematikai modell segítségével a kutatók egy speciális színszűrős szemüveget terveztek, amely korrigálja az eltérést. A szemüveg terveinek kivitelezésében egy magyar optikus, Szappanos János segített, neki köszönhetően már ötven eltérő típusú kísérleti szemüveget szabadalmaztattak a világ legkülönbözőbb országaiban. A speciális szemüvegeket immár több mint 2000 személy próbálhatta ki a kísérletek során, az optikai üzletek számára pedig új színlátásvizsgáló rendszert fejlesztett ki a kutatócsoport.
A színtévesztést korrigáló rendszer tíz különböző, speciálisan színezett színszűrőből áll, amelyek nulla, vagy annál több dioptriás lencsékre is használhatók. Az elkészült színszűrős lencsék tetszőleges szemüvegkeretbe illeszthetők. A lencsékre az UV-sugárzás és a karcolások kivédésére szolgáló védőréteg is kerülhet.
A színtévesztés súlyosságától függően már a szemüveg felvételekor is látványos javulást tapasztalhat a viselő. Minden eset egyedi, így egyénenként eltérő lehet az idő, amely alatt igazán jelentős eredményt lehet elérni. A gyors javulás érdekében minél többet érdemes viselni a szemüveget, és tudatosan memorizálni a színeket. Az eszköz tévézéshez és számítógépes munkavégzéshez is hordható.
A szemüvegről és a beszerzéséről bővebben itt lehet tájékozódni.
A Samsung a Colorlite közreműködésével fejlesztette ki a SeeColors mobiltelefonos és Tizen-alapú Smart TV alkalmazáspárt annak érdekében, hogy javítsa a színtévesztők életminőségét. A SeeColors használata egyszerű. Először a Galaxy App Store és Google Play áruházakból ingyenesen letölthető mobilalkalmazás meghatározza a színtévesztés típusát (vörös, zöld vagy kék érzékelők működésének hibája) és mértékét (enyhe, mérsékelt vagy súlyos).
Ezt követően a felhasználó összekapcsolja az okostelefonját a Samsung Smart TV-jével, illetve magán a TV-n is elvégezheti a tesztet. A SeeColors alkalmazás a Samsung 2016-os SUHD Smart TV-in előre telepítve található meg. Végül az applikáció az okostelefonos vagy a TV-n elvégzett teszt alapján újrakalibrálja a képernyő színeit, amelynek köszönhetően a színtévesztő felhasználó korábban sohasem tapasztalt, élénk és valósághű színekben élvezheti a televízió képernyőjén megjelenő tartalmakat.
Kiemelt hír
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar innováció segíthet a színtévesztőknek
- Samsung SMART School: három éve a hazai digitális oktatás szolgálatában
- A Samsung nyilvánosságra hozta a Galaxy Note7 telefonok túlhevülésének okát
- Magyar módszer segítségével változtatja meg milliók életét a Samsung
- Biztonságos vezetés a virtuális valósággal
- A Samsung Exynos processzorai forradalmasítják az Audi információs- és szórakoztatórendszerét
- iOS-kompatibilisek a Samsung legújabb viselhető okoseszközei
- Formatervezéséért és innovációiért is díjazták a Samsungot az idei CES-en
- A Samsung az életminőséget, a munka és a játék élményét javító innovációkat mutatott be a 2017-es CES-en
- Az otthoni szórakozás új korszaka: megérkeztek a Samsung QLED televíziói
Készülékek ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Támogatott rovatok
Biztonságtechnika
Már a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt: hogyan kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk?
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált. Aztán az állítólagos “emberrabló” szól bele a telefonba, és váltságdíjat követel, ellenkező esetben soha többé nem láthatjuk a fiunkat vagy a lányunkat. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a csalók a jövőben egyre gyakoribbá váló telefonos átverések során a mesterséges intelligenciára támaszkodva súlyos érzelmi és anyagi károkat okozhatnak az áldozatoknak.
IT
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Digicam
Nikon: tükör nélküli videókészítő szett
A Nikon ma bemutatja a videó- és tartalomkészítők számára egyaránt megfelelő első tükör nélküli videókészítő szettjét – a Nikon Z 6 Essential Movie szettet. A készlet biztosítja az igazán lényeges összetevőket a gyors videófelvételhez, és az alapvető eszközöket a kiváló minőségű videók készítéséhez.
Infogazdaság
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Pályázatok
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Cikkgyűjtő
Legfrissebb híreink
Utazási konferencia az Angyalok városában
A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
Utazási konferencia az Angyalok városában
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
legfrissebb cikkei
legfrissebb programok
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.