Az EISA szakértői szerint a Huawei csúcstelefonja a legjobb
A Huawei csúcstelefonja, a P30 Pro nyerte el idén az Európai Kép- és Hang Szövetség (EISA - Expert Image and Sound Association) legjobb okostelefonnak járó díját („EISA Best Smartphone 2019-2020”). A világ 55 elismert fogyasztói elektronikai magazinját tömörítő szövetség elsősorban az idén márciusban bemutatott készülék fotózási képességeit és kamerarendszerét méltatta. Az EISA a hetedik egymást követő évben díjazott Huawei-készüléket.
Az EISA fogyasztói elektronikai szakmédiumokat képviselő tagjai minden évben hat kategóriában - fotózás, mobileszközök, Hi-Fi, házimozi-hangtechnika, házimozi-kijelző és videotechnika, valamint autóelektronika – választják ki azokat a termékeket, amelyeket a több mint 30 ország szakértői egységesen kiemelkedőnek tartanak. A jelölteket az EISA éves közgyűlésén mutatják be, ahol a tagok kiválasztják az egyes kategóriák győzteseit.
Hetedik alkalommal ismerte el a Huawei P sorozatát az EISA. A díj kapcsán a zsűri kiemelte: „A P30 Pro készülék gyenge fényviszonyok között nyújtott fényképezési képességeinél jelenleg nincs jobb a piacon, portrémódjával, ultraszéles látószögű, valamint ötszörös optikai zoomra képes lencséjével tökéletes társ az elhivatott fényképészek számára is.” A Huawei P30 Pro kamerarendszerét egy 40 MP-es SuperSpectrum-, egy 20 MP-es ultraszéles látószögű-, valamint egy 8 MP-es telefotó-kamera alkotja, ezen kívül ötszörös optikai, tízszeres hibrid, valamint ötvenszeres digitális zoomra képes, továbbá olyan innovatív funkciókkal is rendelkezik, mint a mesterséges intelligencia által vezérelt képstabilizáció.
Li Changzhu, a Huawei Fogyasztói Üzletág Handset Business részlegének alelnöke kiemelte: “Megtiszteltetés, hogy újból a Huawei készülékét ismerte el az EISA. Minden készülékünkkel arra törekszünk, hogy a technológiák határait feszegetve egyre újabb és fejlettebb kameraképességeket biztosíthassunk fogyasztóink számára.”
A Huawei az elismerést a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai seregszemléjének számító szakkiállítás, az IFA ideje alatt, az EISA díjkiosztó ünnepségének keretében veheti majd át szeptember 6-án Berlinben.
Kiemelt hír
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Kapcsolódó cikkek
- A Huawei P30 Pro lett az idei év legjobb okostelefonja
- Különleges tájak lakóit kapta lencsevégre a Huawei és a PetersPlanet
- Bemutatta legújabb felhasználói felületét a Huawei
- Honor 20 Pro: jön Magyarországra is az EISA friss díjazottja
- Mobillal készített varázslatos felvételeket Afrika érintetlen tájairól a magyar lány
- Olyan film készült a budapesti éjszakáról, amilyen még soha
- Kutatás: retteg, hogy összetöri, mégsem vigyáz eléggé okostelefonjára a magyar
- Bemutatta első felugró kamerás okostelefonját a Huawei
- Rekordgyorsan adott el tízmillió P30 Pro és P30 készüléket a Huawei
- Varázslatos új színben is elérhető a Huawei P30 szériája
Támogatott rovatok
Biztonságtechnika
Már a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt: hogyan kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk?
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált. Aztán az állítólagos “emberrabló” szól bele a telefonba, és váltságdíjat követel, ellenkező esetben soha többé nem láthatjuk a fiunkat vagy a lányunkat. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a csalók a jövőben egyre gyakoribbá váló telefonos átverések során a mesterséges intelligenciára támaszkodva súlyos érzelmi és anyagi károkat okozhatnak az áldozatoknak.
IT
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Digicam
Nikon: tükör nélküli videókészítő szett
A Nikon ma bemutatja a videó- és tartalomkészítők számára egyaránt megfelelő első tükör nélküli videókészítő szettjét – a Nikon Z 6 Essential Movie szettet. A készlet biztosítja az igazán lényeges összetevőket a gyors videófelvételhez, és az alapvető eszközöket a kiváló minőségű videók készítéséhez.
Infogazdaság
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Pályázatok
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Cikkgyűjtő
Legfrissebb híreink
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
legfrissebb cikkei
legfrissebb programok
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.