25 év után visszatér az Ikon
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A “butatelefonok” visszatérőben vannak: a Human Mobile Devices 2023-ban megduplázta az ikonikus Nokia 2660 Flip eladásait, és a vállalat 2024-ben további növekedést vár a klasszikus telefonok piacán. A HMD novemberben, az Egyesült Királyságban végzett kutatásából kiderült, hogy az emberek naponta átlagosan 3 óra 46 percet töltenek telefonozással, a Z generáció 61%-a pedig időnként tudatosan szakít az okostelefonjával. A “dumbphone-boom” jelenség egyik oka tehát, hogy a klasszikus készülékek egy kis kikapcsolódást nyújtanak a másodpercenként felbukkanó értesítésektől, miközben a 16-24 évesek közül tízből közel négyen (38%) aggódnak amiatt*, hogy túl sok időt töltenek az okostelefonjukon.
Az újragondolt, elegáns retro dizájnba csomagolt Nokia 3210-ben pedig minden megvan, amit egy igazi klasszikustól vársz: 2 MP-es, vakus kamerával és egy 1450 mAh-es** akkumulátorral érkezik, amire a legkeményebb fesztiválozás közben is napokig számíthatsz – és mivel 2024 van, természetesen 4G-s kapcsolatra is képes.
De nem csak a funkciói miatt fogod imádni: a Y2K trend (a „Year 2 Kilos” rövidítése, ami a 2000-es éveket jelenti, a Y2K stílus pedig a 2000-es évekből merített divatirányzat) napról napra erősödik, a Nokia 3210 pedig pont a késő ‘90-es évek, kora kétezres évek hangulatát megidéző színekben érkezik, szóval a strapabíró kialakítása és a bivalyerős akksi mellett a nyári szettednek is tökéletes kiegészítője lesz. És persze az örök klasszikus Snake sem maradhat ki belőle, szóval izzítsd az ujjaidat, és készülj a rekorddöntögetésre.
Lars Silberbauer, a Human Mobile Devices (HMD) CMO-ja elmondta: „A Nokia 3210 egy igazi kulturális ikon, és idén újra a csúcsra kerül: a dumbphone-boom ma már nemzetközi trend, egyre többen próbálják digitális detoxszal kordában tartani a képernyőidejüket. A Nokia 3210 lényege pedig pont az az egyszerűség, amivel bár végig nyújtja az alapokat és hasznos marad, de sosem fog kiszakítani a pillanatból.”
Ben Wood, a Mobile Phone Museum alapítója elmondta: „Az eredeti Nokia 3210 különleges helyet foglal el mindenki szívében – ez volt minden idők egyik legkelendőbb mobiltelefonja. Erős öröksége és ikonikus dizájnja miatt tökéletes választás az újragondolásra, mert sokak számára ez volt az etalon, a legelső mobiltelefon.”
Nokia 3210 – az egyszerűség jegyében:
• Dizájn: Igazi “nosztalgiautazás” – vissza az 1999-es retro dizájnjához.
• Nagy teljesítmény: a hosszú élettartamú 1450 mAh2-es akkumulátor napokon át kitart, összesen akár 9,5 órás telefonálásra elegendő beszélgetési idővel.
• Retro játékok: Snake - döntsd meg újra a rekordodat!
• Kamera: a 2MP-es kamerával Y2K stílusban fotózhatsz.
• Extrák: zseblámpa
Ár és elérhetőség
A Nokia 3210 arany, tengerkék, és sötétszürke színekben lesz elérhető Magyarországon, 31 990 Ft ajánlott fogyasztói áron, május közepétől.
_________________
*Forrás: GWI Core, 3. negyedév 2023, 16-24 éves internetezők körében végzett kutatás, összes helyszín
**Az akkumulátornak korlátozott újratöltési ciklusai vannak, és az akkumulátor kapacitása idővel csökken. Előbb-utóbb az akkumulátort ki kell cserélni.
Kiemelt hír
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Kapcsolódó cikkek
- Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
- Megjelent a világ első unalmas telefonja
- A HMD számára minden az emberi innovációról szól
- Vadonatúj zajszűrős Nokia fülhallgató
- Az év legjobb találmányai közé választotta a Nokia G22-t a TIME magazin
- A Nokia fontos lépést tett a fenntarthatóbb jövőért!
- A HMD elindítja az 5G-s okostelefonok európai gyártását
- Lenyűgöző lila színben érkezik a legújabb Nokia okostelefon
- Vadonatúj, trendi színekben érkezik a megújult Nokia 2660 Flip
- Itt a Nokia legújabb strapabíró okostelefonja
Támogatott rovatok
Biztonságtechnika
Már a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt: hogyan kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk?
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált. Aztán az állítólagos “emberrabló” szól bele a telefonba, és váltságdíjat követel, ellenkező esetben soha többé nem láthatjuk a fiunkat vagy a lányunkat. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a csalók a jövőben egyre gyakoribbá váló telefonos átverések során a mesterséges intelligenciára támaszkodva súlyos érzelmi és anyagi károkat okozhatnak az áldozatoknak.
IT
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Digicam
Nikon: tükör nélküli videókészítő szett
A Nikon ma bemutatja a videó- és tartalomkészítők számára egyaránt megfelelő első tükör nélküli videókészítő szettjét – a Nikon Z 6 Essential Movie szettet. A készlet biztosítja az igazán lényeges összetevőket a gyors videófelvételhez, és az alapvető eszközöket a kiváló minőségű videók készítéséhez.
Infogazdaság
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Pályázatok
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Cikkgyűjtő
Legfrissebb híreink
Utazási konferencia az Angyalok városában
A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
legfrissebb cikkei
legfrissebb programok
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.