Fotón a HTC Droid Incredible 4G
Lencsevégre került a tajvani gyártó Verizon Wireless kínálatában debütáló okostelefonja, mely felső-közép kategóriás felszereltséget és 4G LTE hálózati támogatást tudhat magáénak.
Már régóta pletykák tárgya a Fireball néven is melgetett HTC Incredible 4G, melyről végre több használható információs és egy fotó is napvilágot látott.
Az alant megcsodálható képet a PocketNow-nak köszönhetjük, de ez nem minden, ugyanis néhány specifikációra is fény derült az újdonsággal kapcsolatban.
Az Incredible 4G lelke egy 1,2GHz-es processzor lesz, melyet 1GB RAM, 8GB belső tárhely, illetve GPS, WLAN, Bluetooth és NFC modul egészít ki. Természetesen 4G LTE modem is található a mobilban. A kütyü előlapján egy VGA kamera figyel, a hátlapját pedig egy 8 megapixeles egység ékesíti.
A 4 hüvelykes, 960 x 540 pixel (qHD) felbontású érintőképernyővel ellátott, Android 4.0 Ice Cream Sandwich rendszer köré épülő okostelefon várható ára és megjelenésének pontos időpontja egyelőre ismeretlen.
[Forrás: Unwired View]
Kiemelt hír
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Kapcsolódó cikkek
- Fizikai „Home” gombot és öt oszlopos menürendszert kap a Galaxy S III
- Tömérdek újdonság a Galaxy Note ebben a negyedévben érkező Android 4.0 frissítésében
- Sony: Április közepén érkezik a tavalyi Xperiák Android 4.0 frissítése
- Április 2-án landol Európában a HTC One sorozat
- Áprilisban érkezik kontinensünkre a Panasonic Eluga
- Áprilisban érkezik a Galaxy S III?
- Sony Xperia sola: floating touch navigációval és minden földi jóval
- HTC Golf: Újabb pénztárcakímélő megoldás Tajvanból?
- Androidos strapamobil a Caterpillartól – CAT B10
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
Támogatott rovatok
Biztonságtechnika
Már a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt: hogyan kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk?
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált. Aztán az állítólagos “emberrabló” szól bele a telefonba, és váltságdíjat követel, ellenkező esetben soha többé nem láthatjuk a fiunkat vagy a lányunkat. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a csalók a jövőben egyre gyakoribbá váló telefonos átverések során a mesterséges intelligenciára támaszkodva súlyos érzelmi és anyagi károkat okozhatnak az áldozatoknak.
IT
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Digicam
Nikon: tükör nélküli videókészítő szett
A Nikon ma bemutatja a videó- és tartalomkészítők számára egyaránt megfelelő első tükör nélküli videókészítő szettjét – a Nikon Z 6 Essential Movie szettet. A készlet biztosítja az igazán lényeges összetevőket a gyors videófelvételhez, és az alapvető eszközöket a kiváló minőségű videók készítéséhez.
Infogazdaság
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Pályázatok
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Cikkgyűjtő
Legfrissebb híreink
Utazási konferencia az Angyalok városában
A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
legfrissebb cikkei
legfrissebb programok
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.