Új generációs vállalatirányítási rendszer a rEVOLUTION-tól
A rEVOLUTION Software Kft. az elmúlt egy évben olyan platformot fejlesztett, mely lehetővé teszi a rEVOLUTION ügyviteli és vállalatirányítási rendszereinek technológiai megújítását. A platform kialakításánál alapvető szempont volt, hogy támogassa a normál, telepített környezetet és a korszerű, felhőből történő futtatást egyaránt.
A keretrendszer zárását követően vette kezdetét az igazi alkalmazhatósági teszt, amelynek keretében az újgenerációs vállalatirányítási rendszert a cég vezető termékén, az Iroda++-on tesztelték. „A cél az Iroda++ integrált vállalatirányítási rendszer feljebbskálázása volt. „Kiküszöböltük azokat a kellemetlenségeket, amiket a felhasználóink már jeleztek, de a korábbi rendszer nem tette lehetővé ezek megszüntetését” – mondta Szalóki László, ügyvezető, termékfejlesztési igazgató. Az Iroda++ vállalatirányítási rendszerbe olyan funkciókat fejlesztettek, amelyek az ügyfelek igényeire épülnek, és amelyek valóban bővítik a rendszer használhatósági területét.
A rEVOLUTION az új Iroda++-t elsősorban a kis- is középvállalatoknak ajánlja, akik vállalatirányítási rendszerrel rendelkeznek, vagy annak bevezetésében gondolkodnak, de a rendszer rugalmasságának és sokoldalúságának köszönhetően elmozdulás várható a nagyobb vállalatok felé is. A könyvelőirodák és kereskedelemmel foglalkozó cégek mellett új ügyfeleket várnak a mezőgazdaság és építőipar területéről, valamint a speciális projektkezelő cégek szegmenséből is. „Célul tűztük ki, hogy termékünket viszonteladói hálózatban is terjesszük, aminek a hazai vállalatirányítási rendszerek esetén nincs igazán komoly gyakorlata” – mondta Szalóki László.
A technológia felkutatása, kifejlesztése, illetve ezen technológia alkalmazásával a rEVOLUTION Iroda++ integrált vállalatirányítási rendszer új generációjának alap fejlesztése az Európai Regionális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az összességében 356 milliós költségvetésű projekt 164 millió forintos európai uniós támogatás segítségével valósult meg.
Kapcsolódó cikkek
- Luxusáruház SAP-n
- IFS bejenetések a 2013-as világkonferencián
- Az IT világnak is lépést kell tartania a rezsicsökkentéssel
- Magyar fejlesztésű szoftverrel lép piacra a Dyntell Software Amerikában
- Továbbfejlesztették a Microsoft Dynamics NAV mobilalkalmazását
- Online játékkal reklámozza ügyviteli megoldásait a UNIT4
- Hazai ERP-felmérést készít az XAPT
- Több mint 50 új funkció a legújabb verziójú SAP vállalatirányítási rendszerben
- Költséghatékony vállalatirányítási rendszerrel az e-útdíj többletköltsége ellen
- Villámgyors nagyvállalati rendszerek a felhőből
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.