Első magyar startup állásbörze
Jövő hét hétfőn, 2015 november 30.-án tartják a „BEEP-BEEP KarrierHub” – néven, az első magyarországi menedzsment állásbörzét, melyen mintegy 20 startup keres gazdasági vezetőt, marketingest, értékesítési vezetőket. A hiánypótló állásbörze főszervezője, az egy éve alakult RoadRun-R inkubátorház, melyet Corvinus Egyetem Rajk Szakkollégiumának végzett hallgatói alapították.
A nemzetközi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a startupok kudarcainak két legfontosabb oka: egyrészről hogy nincs valódi igény a termékre, valamint nincs megfelelő menedzsment. Ugyanakkor ha egy startup termékére van már fogyasztói igény, akkor a legtöbb nehézséget a hozzáértő cégvezetés már nagy eséllyel le tud küzdeni.
„Egy startup fennmaradásához, sikeréhez, a megfelelő tőkebevonás mellett, ugyanolyan fontos, hogy a kezdő vállalkozásokat már az elején tapasztalt vezetők mentorálják vagy vezessék.„ –nyilatkozta Ilyés Márton a RoadRun-R inkubátorház ügyvezető igazgatója.
A szakember véleménye szerint - ”A cégvezetési ismeretek egyre inkább felértékelődnek a startup jellegű, kezdő vállalkozás indulásakor, hiszen a növekedése során, a tőkebevonás mellett, ma már ugyanolyan fontos, hogy már induláskor magasan képzett, tapasztalatokkal rendelkező szakértő-vezetőket integráljanak az ötletgazdák a vállalkozásaikba.”
A rendezvény egyben szakmai tapasztalatcsere is – fellépő csapatok előzetesen összegyűjtik a legfontosabb gazdasági kihívásokat, releváns problémákat, amelyekre szakértőkkel keresik a nap során a megoldásokat!
A szervezők szándéka, hogy a KarrierHub egy rendszeres platformjává váljon a magyar startup világban, ahol a megfelelő szakemberek és vállalkozások egymásra találnak, hogy a sikeres vállalkozás váljon az álmaikból.
Kapcsolódó cikkek
- Több mint 130 millió forintos befektetéssel tör nemzetközi piacra a Képáruház.hu
- Két napon át tart a Startupok Éjszakája
- Kivételesen tehetséges magyar fiatalokat keresnek
- A startupok olimpiája Magyarországon
- Az Intel idei startup-beruházásainak értéke meghaladja a fél milliárd dollárt
- Indul az Imagine Cup Academy, a Microsoft diákoknak szóló startup programja
- Egyre többen a közösségi médiából kapnak állástippet
- Offline programok is várják az érdeklődőket az ELTE online állásbörzéjén
- SAP képzés és verseny startupoknak
- Magyarok fogják össze Közép-Európa legtehetségesebb vállalkozóit
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.