NMHH: a Vodafone nem a törvényi előírásoknak megfelelően végezte el a tavalyi adategyeztetést
Új adategyeztetésre számíthat több százezer Vodafone-os kártyás előfizető, akiknek az adatait tavaly a mobilszolgáltató nem a törvényi előírásoknak megfelelően ellenőrizte, vagyis azokat az ügyfelek friss adatközlése helyett a saját nyilvántartásában lévő adatokból kiindulva egyeztette.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) emiatt 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és ezt a határozatát augusztus végén a másodfokú hatóság is helybenhagyta. A többi mobilszolgáltató alapvetően a hatósággal együttműködve törekedett az adategyeztetéssel kapcsolatos jogszabályi előírások betartására.
A hírközlési hatóság megvizsgálta, hogy a szolgáltatók hogyan teljesítették 2017-ben a kártyás előfizetőkre vonatkozó, törvényben előírt adategyeztetési feladataikat. Az átfogó vizsgálat megállapította, hogy a Vodafone Zrt. nem a törvényi előírásoknak megfelelően végezte el az adategyeztetést az érintett előfizetői kör mintegy egyharmadánál, és a nem egyeztetett SIM-kártyákat is csak egy héttel a határidő után kapcsolta le. Az NMHH emiatt 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és kötelezte, hogy a jogszabálynak megfelelő módon pótolja az elmaradt adategyeztetéseket. A Vodafone fellebbezett a hatóság júniusi döntése ellen, amelyet azonban a másodfokú hatóság – néhány, az ügy érdemét nem érintő módosítással – augusztus 24-én helybenhagyott.
A hatóság összes szolgáltatóra vonatkozó vizsgálatából kiderült emellett, hogy a Telenor Zrt.-nél eljárás indítása nem volt indokolt, a Magyar Telekom Nyrt. pedig eleget tett a hatósági felhívásban foglaltaknak, így bírság kiszabása nélkül zárult az ügye.
A jogsértés részletei
A Vodafone jogsértése abban áll, hogy az első adategyeztetés során több százezer előfizető esetében a már korábban, csupán a szerződéskötéskor megadott adatokat egyeztette újra a központi nyilvántartás adataival, így minden harmadik előfizetője ügyében jogsértő módon járt el. A szolgáltató eljárása ugyanis nem biztosította azt a törvényben előírt célt, hogy egyértelműen azonosítani lehessen az adott SIM-kártyához tartozó előfizetőt. Így sérült a közérdek, a jogalkotói cél, az államnak a visszaélések megakadályozásához fűződő nemzetbiztonsági érdeke. A szolgáltató eltérő jogértelmezésre hivatkozott, de erről az álláspontról a hatóság – most már jogerőre is emelkedett – határozatában megállapította, hogy nem felel meg a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek. Emellett a nem egyeztetett kártyák lekapcsolását a törvényi határidőhöz és a versenytársakhoz képest is jelentős, többnapos késéssel fejezte be, meg sem kísérelve a törvény által szabott július 1-jei végrehajtást.
A Vodafone jogsértései az előfizetők széles körű érintettsége miatt súlyosnak minősülnek, ezen felül a szolgáltató közvetlenül sértette a jogalkotói célokat, és akadályozta azok teljesülését. A szolgáltató által választott jogsértő adategyeztetési mód – a versenytársaival szemben – lényegesen kedvezőbb helyzetet eredményezett, mivel jelentősen csökkentette számára a törvény végrehajtásából származó adminisztratív feladatokat is. A hatóság megállapította, hogy a másik két szolgáltató valamennyi egyéb teendőjét az adategyeztetés megfelelő végrehajtásának rendelte alá, jelentős humán és anyagi erőforrást vonva be.
A bírságmérték megállapításának szempontjai
A hírközlési hatóság, amelynek feladata a tisztességes és hatékony piaci verseny fenntartásának elősegítése, az eljárás során figyelembe vette a feladat természetét és újszerűségét a szolgáltatókra nézve, de mivel a feladat ugyanaz volt minden szolgáltató számára, egymáshoz viszonyítva meg lehetett ítélni azt, hogy elvárható módon hajtják-e azt végre. A bírság mértékének meghatározásakor az NMHH a fokozatosság és arányosság elve mentén mérlegelte a jogsértés súlyát, jelentőségét, időtartamát, az elért vagyoni előnyt, a piacra gyakorolt hatást, az okozott érdeksérelmeket és a bírságösszeg visszatartó erejét.
A szolgáltatók adategyeztetésre felhívó SMS-eit minden évben komolyan kell vennie az előfizetőknek
Az adategyeztetést ettől az évtől kezdve minden évben a szerződéskötéstől számított fordulónapig kell elvégezni. Ez minden feltöltőkártyás előfizetéssel rendelkező kártyatulajdonos számára más és más időpontban válik aktuálissá, attól függően, ki mikor kötötte meg a szerződését első alkalommal. Tavaly, az első adategyeztetés alkalmával ez a határidő még egységesen június 30-a volt. Az adategyeztetés online is elvégezhető mindhárom nagy szolgáltatónál a cégek honlapján, és csupán pár percbe telik.
Kapcsolódó cikkek
- Sopronban nyílik majd az NMHH harmadik médiaértés-oktató központja
- Közel egy éven át szabálytalanul nyújtott szolgáltatást Ercsiben a Magyar Telekom
- Nem változott számottevően a rádiózók száma a második negyedévben
- Internet Hotline: 2011 óta több mint négyezer online bejelentés nyomán intézkedtek
- Új körzeti kereskedelmi rádió indulhat Pécsett
- Rádiós döntések a Médiatanács e heti ülésén
- A Médiatanács idén is támogatja a Magyar Speciális Független Filmszemlét
- NMHH Médiatanács: 30 millió forint közösségi rádiók és televíziók működési költségeire
- Cross FM néven indulhat új rádió Budapesten
- Egyre bátrabban mobilinterneteznek a magyarok uniós országokba utazva
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.