Taxify rendelés a Google Térkép útvonaltervezőjével
Már Taxify taxit is rendelhetünk a Google Térkép útvonaltervezőjében. Az új bővítmény várható utazási időt és viteldíjat is számol majd az utasoknak. A Taxify világszerte több mint 15 országban, köztük Magyarországon is, egyidőben startolt a Google Térképen.
Az új opció a Google Térkép alkalmazáson belül érhető el Androidos és iOS okostelefonokon egyaránt. A célállomás kiválasztása után, a javasolt utazási módokra kattintva, a már ismerős autó, tömegközlekedés, gyalogos és kerékpározás opciók mellett a fuvarikont választva jutunk el a Taxify bővítményhez. Ezen a fülön arról is kapunk információt, hogy milyen közel van a legközelebbi autó, és még egy hozzávetőleges díjat is számol nekünk az alkalmazás. A fuvart lefoglalni már a Taxify alkalmazáson belül lehet, így először ezt kell installálnia az okostelefonjára annak, aki még nem töltötte le.
“Az, hogy a Taxify a Google térképen elérhető opciók egyike, nagyban megkönnyíti az optimális utazási mód kiválasztását. A felhasználók gyorsan összehasonlíthatják a közlekedési eszközöket az érkezési idő és az utazási díjak alapján, ami segít nekik pénzt és időt spórolni” – nyilatkozta Dmitri Pivovarov, a Taxify termékmenedzsere.
Kapcsolódó cikkek
- Első lépés az okosvárosok felé
- Vegyen vonatjegyet bármely okostelefonnal!
- Átalakulóban az autópálya matrica vásárlási szokásaink
- Digitális szarvasmarha mérleg okostelefonra
- A Continental kulcsfontosságú digitális szolgáltatásokat nyújt az Avis-nek
- A Huawei okosmérlege méri a testzsír százalékot és a csontok ásványi anyag tartalmát is
- Az LG egyetlen rendszerbe integrálja otthoni IoT platformját és okos háztartási gépeit
- A Prímaenergia Zrt. új mobilalkalmazást mutatott be
- Egyszerűbb foglalás és felhasználóbarát beszállókártya az új Wizz applikációban
- Magyar innováció egy akadálymentessebb világért
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.