Jövő héten lesz az App!system konferencia
Még lehet és érdemes is jelentkezni a HWSW App!system konferenciájára, melynek fókuszában idén a vállalati mobilitás és a szoftverszolgáltatások állnak.
Jövő csütörtökön, május 23-án a MOM Parkban rendezik meg az App!system konferenciát, melyre május 22-ig lehet jelentkezni. A szervezők diákjegyet is biztosítanak, ami az eredeti ár töredéke csupán (6900 forint). Az egész napos eseményen két teremben zajlanak majd az előadások, melynek részletes programja elérhető a konferencia hivatalos oldalán.
Már tavaly is nagy siker övezte a HWSW App! rendezvény- és képzéssorozatát, melyre már akkor több mint ezren voltak kíváncsiak. Az App!system célja, hogy évről évre feltérképezzék a vállalati informatika aktuális trendjeit, a legjelentősebb változásokat, újdonságokat.
Idén is nagyon színes a paletta: lesz szó többek között a vállalati mobilitásról, ennek biztonsági kihívásairól, mobil üzleti alkalmazásokról, a mobil eszközök távoli felügyeletéről is. A szoftverszolgáltatások szekción belül pedig a felhőszolgáltatások kerülnek előtérbe, ezek bevezetéséről, stratégiájáról, tapasztalatairól is hallhatnak előadást a résztvevők.
Bővebben a konferenciáról korábbi cikkünkben vagy a hivatalos oldalon lehet tájékozódni.
Kapcsolódó cikkek
- Smartmobil 2013: Dobd el a kulcscsomód, használd a mobilod!
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- Idén is megrendezték az LG Mérnöknapot
- Mától Media Hungary konferencia kezdődik Siófokon
- Megváltozott fogyasztói szokások a piaci résztvevők szemszögéből
- Jövő héten lesz a 18. Média Hungary
- App!system konferencia: fókuszban a mobilitás és a SaaS
- Megjelent az Intellio Video System 2.5
- X. Elektronikus Kereskedelem Konferencia
- 18-as karika a Média Hungary-n
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.