Június 12-én lesz az Országos Marketing konferencia

Egy nap a gyökeresen megváltozott fogyasztóról és az őt elérő marketingről

forrás: Prím Online, 2013. május 27. 12:59

Közismert, hogy a fogyasztói szokások az elmúlt öt-hat évben jelentősen megváltoztak, vásárlásaik tudatossá váltak. A tudatosan vásárlók egyik csoportját mindannyian ismerhetjük. Ők azok, akik divatból, sznobizmusból egészség-centrikusságból tudatosak, közlékenyek, már-már kérkedve láthatóak. A másik, nagyobb csoport kényszerből vált tudatossá. Ők rejtőzködnek.

 

Kik Ők, hogyan és milyen üzenetekkel érheti el őket a marketing? Milyen csatornákon, milyen eszközökkel juttatható biztosan, hatékonyan célba az üzenet? Ezt a kérdéskört járja körül az idei első, MMSz által szervezett Országos Marketing konferencia 2013. június 12-én a Holiday Inn Hotelben négy csillagos kiszolgálással és öt csillagos tartalommal!

 

 

Előzetesként ajánlják az érdeklődők figyelmébe a TV2 május 13-i és 27-i 9 órakor kezdődő "Reklámtorta" című műsorát melyekben a konferencia előadóitól rövid ízelítőt kaphatnak.

 

A konferencia négy fő blokkba tömörítve kíván minél több információt átadni: az elsőben piackutatók GfK Hungária Kft,, NRC,,TNS Hoffmann segítenek közelebb férkőzni a fogyasztókhoz, vásárlókhoz. Nyitó előadó Kozák Ákos, a GfK Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója. Egy kis ízelítő hasonló témában Kozák Ákostól.

 

A másodikban kreatív-, reklám- és PR ügynökségek tárják fel a „ Jó üzenet” miben létét. Ott lesz az Avantgarde PR Kft., a MARCOM M3d1a, a  Republic Of Art és a Rewart Kft is.

 

A harmadik blokkban médiumok mutatják be az általuk biztosnak tartott elérési utakat, feltárva az új lehetőségeket, egy-egy csatorna előnyeit. Hogy kik? TV2, MR1- Kossuth Rádió, Jazzy Rádió, Femina.hu és a Sanoma.

 

Zárásként megvizsgálják, hogyan viselkedik eladó és vevő a közösségi térben. Megismerhetjük a nemrégiben indult és nagyon sikeresen működő TESCO online értékesítési rendszerét. Aki mindezt  bemutatja: Őri Gergely, E-Kereskedelmi Üzletágvezető, TESCO - Global Zrt. 2 x 1 órás szatellit programjukkal a KKV-k szemszögéből is vizsgálják a konferencia tanulságait.

 

 

Pászti Balázs, MMSZ elnökségi tag, a konferencia projektvezetője 

 

 

A részletes program és a részvétel feltételei a hivatalos oldalon tekinthetők meg.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36